Szeptemberben a Torontoi Film Fesztiválon mutatkozik majd be Marvin Kren osztrák rendező filmje a Blutgletscher alias The Station, a helyzet pedig az, hogy egész jó kis darabnak ígérkezik.
A történet egy alpoki kutatóbázison játszódik, ahol a tudósok felfigyelnek arra, hogy gleccsert valami vörös folyadék színezi meg. Azt ugye tudjuk, hogy a sárga hóból nem eszünk és mint kiderül a piros gleccser még ennél is veszélyesebb, ugyanis a hófödte csúcsok között nagyon eldurvulnak az események
Szerintem, nagyon jó film volt! Jó pár kommentben olvastam, hogy a film kicsit hajaz John Carpenter 82-es A dolog című filmjéhez, hát, igen, némi hasonlatot felfedezhető a két film közt! Nekem ennél jobb ajánlólevél egy filmhez nem is kell!! Na de azért annyira nem hasolít a két film egymásra, inkább csak felfedezhető mindkét filmben némi kapcsolat! Alapjába véve ez egy nagyon jó film, őszintén nem emlékszem olyan horrorfilmre amit az osztrákok készítettek volna, többek köztött e miatt is érdekelt a film, hogy vajon mit is tudnak nekünk nézőknek készíteni! A helyszínválasztás nagyon jó volt, a történet egy két apró próbléma mellett is nagyon jó volt! A színészek játéka kifogástalan volt, az effektek jók voltak, főleg ha belátjuk hogy ez nem egy hollywoodi szuperprodukció. Nálam a film 10/9-es, köszönet a feltöltő és a fordító munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Sok jó filmet láttam már itt fenn de eddig egyiknek sem adtam max. pontszámot. Nos eljött ennek az ideje is NÁLAM 10/10-ET ÉRDEMEL EZ A FILM! Tudom, tudom, nem hibátlan ez a mű sem én is láttam a film közben de valahogy pont nem érdekelt. Őszintén már annyira elegem volt a futószalagon készült mostani horroroktól, már nagyon vártam valami mást, és igen most megkaptam!
Ha valaki látta /és miért is gondolnám hogy valaki nem látta volna/ John Carpenter A Dolog című MŰVÉT és persze számomra egyértelmű hogy SZERETTÉK is azt akkor szerintem ez a film is nagyon tetszeni fog nekik.
De Isten ments hogy a két filmet egy lapon említsem hisz A Dolog nálam örök kedvenc marad, de ez a film is hasonló /ismétlem csak hasonló/. Nem gondoltam hogy az Osztrákok ennyire odateszik majd magukat. A történet nálam csillagos ötös, a szereplők is nagyon jók, a filmnek a hibáiról meg már írtam nem fogok írni. Mindenki aki szereti a jó horrort azok ki ne hagyák ezt a filmet! Nagyon szépen köszönöm a feltöltönek és a fordítonak ezt a FILMET!
Nekem nagyon tetszett. Hiányzott már nagyon "A dolog", "Az átváltozás", "A bestia", "Slither" típusú filmek. Olyan unalmas, hogy állandóan zombis vagy vámpíros vagy ördögös horrorokat készítenek. Imádom a lényes-szörnyes-átváltozós horrorokat, csak sajnos nem sokat csinálnak és abból kevés van, ami jó is. De ez a film nekem bejött. SPOILER A miniszerasszony nem volt semmi. Ő volt mindenki közül a legkeményebb.
Tanulság: félni kell a ganajtúró,kőszáli százlábú rókáktól,akik sugárfosással támadnak. Hát...Ez egy élmény volt,de hogy jó vagy rossz,azt nem tudnám behatárolni.Minden esetre jókat röhögtem rajta...Az NDK-s szörnyek támadásánál konkrétan lefordultam az ágyról :D Kell hozzá kitartás,meg egy jó adag humorérzék,és nézhetővé válik :)
Ez akár még meg is történhet, a hóhoz, a jéghez alkalmazkodó megbúvó organizmusok a kiolvadást követően "életre kelnek". Tetszett a film, sőt a sógorok kitettek magukért, mert egy lehetséges elméletet dolgoztak fel. Ez nem egyszerűen "csak" egy Alien film, ez elgondolkodtató. Köszönet a feltöltőnek, a fordítónak, mindenkinek jó szórakozást kíván tisztelettel: Baranyai György (nálam 9-es).
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/04
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/15
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2019/04/30
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: