A főhős szerepét az akkor még ismeretlen Franco Nero játszotta el. A film nemzetközi sikert aratott, mellyel -- Sergio Leone alkotásai mellett -- nem kevesebbet ért el, mint azt, hogy a kezdetben megvetett olasz western olyan méltó helyet kapott a filmművészetben, mint az amerikai vadnyugati filmek.
A Django kultuszfilm és fogalom. A címadó figura annyira népszerű lett, hogy utánzatok és komoly, művészi filmek készültek az ihletésére. Ma már ugyanolyan klasszikusnak számít, mint a Leone-féle westernek.
A film rendkívüli brutalitással, keserű iróniával és nyers realizmussal ábrázolja egy magányos, komor férfi viszontagságait. Django egykori katona, aki az amerikai polgárháborúban az Unió seregében harcolt, de Délről származik. Sáros, mocskos és kihalt vidéken vezet az útja, maga után egy koporsót vonszol, ami idővel igen felkelti a nézők kíváncsiságát, hogy voltaképp mit is rejt. Mivel azt, ami benne van, a főhős Djangónak hívja, ezért a néző és a többi szereplő első benyomása az, hogy talán holttest lapul benne, és azt készül eltemetni. Django valóban ezt akarja, mert vészterhes múltjától igyekszik megszabadulni. (wikipedia)
A mai filmek persze kidolgozottabb akciókkal dolgoznak:ám van olyasmi is,hogy feeling,amikor a mozi lefolyik a vászonról és egyéb értékek mentén hat a nézőre,a Django pont ilyen. A film egyértelműen Django karakterére épül, ezért megfelelően kidolgozott a karaktere, a rendező pedig már az első képkockától kezdve szimpatikussá teszi a címszereplőt. A koporsóját vonszoló westernhős képe megfogja a nézőt. Corbucci valami olyat alkotott, ami több mint zseniális, nem csoda, hogy Tarantino is átvett egy-két dolgot belőle.
Ekkor frissült utoljára: 2022/06/23
Ekkor frissült utoljára: 2021/01/28
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2021/12/23
Ekkor frissült utoljára: 2021/08/21
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: