Nina a New York City balett társulat tagja, akinek minden idejét felemészti a tánc. A lányt kiválasztják az ártatlan fehér hattyú szerepére, az új táncos, Lily pedig a fekete hattyút személyesíti meg. A két lány rivalizálása furcsa barátsággá alakul, Nina ekkor kerül közelebbi kapcsolatba sötét énjével, és félő, hogy a vakmerősége tönkreteheti őt.
Egyáltalán nem tetszett és nem csak a téma miatt- utálom a balettet, nincs az a pénz, hogy megnézzek egy előadást- de ez egy depresszáló, rossz hangulatú film volt, egy nyilvánvalóan elmezavart főhőssel, aki belebetegedett a szerepbe, az addig bejárt útva.
Bánom, hogy megnéztem, bármelyik ismeretlen thriller jobb szórakozást nyújtott mint ez.
"Nem szeretem a filmet, mert szomorúnak tartom, hogy általa meg lettünk pecsételve. Mi vagyunk a leszbikus, a hátunkból tollakat tépkedő, őrült balerinák. Valaki kitalálhatna már egy olyan filmet, amely valóban megmutatja, miről szól igazán a balett." (Pesel Anita, kartáncos)
Azzal kezdeném, hogy magát a filmet - mint az Aronofsky filmek szinte mindegyikét - zseniálisnak tartom a maga sötét, komor, bizarr módján. Fantasztikusak! De nem is ezért gondoltam, hogy hozzászólok. Az idézeten akadtam fenn - egy "kissé"! Elfogadom, hogy a kartáncos hölgynek ez a film nem tetszik - ezzel sincs baj, sem az ő ízlésével - és eddig a pontig az idézett szöveggel sincs! De így csak az nyilatkozik, aki általánosítva, sekélyesen gondolkodik mindenről és mindenkiről, és ezért feltételezi azt, hogy mindenki más is így tesz! Szerintem az épeszű, éplelkű emberek felfogják, hogy ez, amit látnak (vagy bármelyik másik) egy film, egy történet, és nem gondolom, hogy ezzel a balettosokat, a balettot, vagy bármi ehhez kapcsolódó dolgot megítélne bárki is negatívan - általánosítva. Viszont az ilyen megnyilvánulások miatt már inkább...
Zseniális szerintem ez a film, legalább annyira letaglózó erejű, mint Aronovsky másik filmje, amit láttam, a Rekviem egy álomért (bár az számomra még szürreálisabbnak tűnt, és még nyugtalanítóbb volt). Nem hétköznapi, nyugtalanító elemekkel persze Aronovskynak ez a filmje is tele van, sok-sok apró, szürreális, félelmetes kis részlet, ami fokról-fokra, a film végére összeáll egy egésszé. Igaz, már viszonylag a film elején is tisztában lehet a néző azzal, hogy a főszereplővel valahogy valami nem teljesen "stimmel". Már vannak jelei. Egyaránt tekinthető szerintem egyfelől akár drámának, akár pszicho-thrillernek a film.
Natalie Portman méltán érdemelte meg (szerintem) ezzel az alakítással az Oscar-díjat..., igaz ehhez az alakításhoz ez a történet is kellett, meg olyan rendező, mint Aronovsky. Ahogy utánaolvastam, Portman korábban is táncolt (lehet, nem balett-művész szinten ugyan), és a film elkezdése előtt vagy fél évvel elkezdett balettórákra járni, komolyan "edzeni" a filmre. Az persze érthető, hogy a komoly jelenetekben nem őt láthatjuk, hanem egy profi balettművészt, így állítólag csupán a film töredékében láthatjuk Portmant táncolni, ettől függetlenül persze nem lebecsülendő a színészi alakítása (plusz az, hogy vagy 10 kg-ot fogyott a felkészülés közben, a filmért..., értse mindenki, ahogy szeretné...). A főhősnő személyiségének átalakulása, és változása nagyon jól követhető a filmben, vannak különböző jelei..., és a film végére egyfajta metamorphózis történik. A főszereplőn kívül nagyon erős Vincent Cassel játéka is, egyfajta "ördögi" figura, szerintem bármit, bárkit el tudna játszani, Mila Kunis a, a főhősnő vetélytársa a fekete hattyú szerepére "pályázva" jól játszik, de túl sok lehetősége nincs a filmben..., Winona Ryder bár epizódszereplőként van jelen, mégis erőteljes a filmbéli jelenléte. A film főszereplőjének élete szinte teljesen ellentétes azzal, amit a balettmestere (Vincent Cassel) elvár tőle a fekete hattyú megformálásakor, és ahhoz, hogy azonosulni tudjon a főhősnő a "gonosz" iker, a fekete hattyú szerepével, magának, saját életének is változnia kell, már nem elég a balettudás, az abban való tökéletesség, személyiségének, életének is változnia kell ahhoz, hogy a szűzies életéből (ami a fehér hattyú megformálásához tökéletes) átalakuljon a fekete hattyúvá. Ennek viszont nagyon nagy ára van.
Összességében szerintem egy szenzációs film, gyönyörűen együtt van a történet, a zene, a végső koreográfia, és a főhősnő jellemfejlődése, átalakulása. Számomra 10/10 pont a film.
Valamiért mellőztem ezt a filmet, sehogy sem vitt rá a lélek. Aztán egyszer csak nekiálltam. Ez a film valami zseniális!!!! A vége után 10 percig nem tudtam egy értelmes mondatot összerakni....annyira a hatása alá kerültem. Ilyennek kell lennie egy filmnek!Natalie Portman előtt pedig emelem nemlétező kalapom! A feltöltést köszönöm! :) 10/10*!
Hát én csak Natalie Portman alakitására voltam kiváncsi, mert még is csak kapott rá Oscart, Golen Globe-ot, és Bafta díjat, és azt kell, hogy mondjam, hogy a film kellemes csalódás volt. Nekem eleve nem stílusom a dráma, de ez a film viszi a pálmát. Nagyon tetszett. 10/10
Akik azt mondják, hogy szar azok csak nézik, de nem látják az ilyen filmeket. Nem egy könnyű film az biztos, sőt, de minden filmnek meg van a maga varázsa. Nálam egy 108 mert nem az én világom, de nagyon jó film. Viszont Natalie Portman nem véletlenül kapott Oscar-, Golden Globe-, és BAFTA-díjat ezért az alakításáért.
Mi házimoziban néztük meg (kivetítés) az első fél óra után nem bírtam egyszerűen, kemény az idegzetem, de ezeket a pszicho drámákat nem bírom :/ hallottam, hogy milyen "fantasztikus" a vége.... hát szerintem.. szerintem egy lehangoló, perverz, véres és gusztustalan film ami tele van szépséggel, drámával, érzelmekkel és zsenialitással, nagyon komplikált, nehezen megfogalmazható ennek a filmnek a teljesítménye, gyenge idegzetűeknek nem ajánlanám, és egyértelműen (18) karikás, hát nem tudomm,,, eddig mint kritikus úgy néztem, de személyes véleményem szerint: szörnyű egy film :/
Ez a film egy anyja által elnyomott,akarat gyenge balettáncosnőről szól,aki bár sérült pszihével,de végülis megvalósítja álmát.Jelen van még a filmben némi közönségesség,s a balettársulat rendezője,akinek a sok táncoló nő láttán többször áll fel a lomposa,mint kéne.A film részemről semmi különös,inkább untatot,mint érdekelt volna.Hősiesen végig néztem,mert kíváncsi voltam a végére,hátha lesz valami érdekes fordulat.De semmi.Azért kösz a feltöltést.
Unalmas szombat este... gondoltam miért is ne, nézzük meg ezt a filmet, úgyis mindenki azt mondta, hogy gyönyörű film. A borítója alapján én is ezt hittem. Őszintén szólva nekem ez a `mű` egy thriller - horror - pszicho - dráma - pornó :))))) Egyébként nagyon jó, eseménydús film; 10/9! :)))
Nem tudom, hogy miert hiszitek azt, hogy ennek tortenetileg koze van a hattyuk tavahoz.. a film oscar, bafta es golden-globe dijas szoval nyilvan nagyon bena.. tudom, hogy a mai emberek nagy resze a buta, tucat amerikai filmeket szereti, de a dolgok melyere is erdemes nezni neha.. a "zsenik" melyebbre latnak es ertekelik az igenyesebb filmeket. Bar lehet igaza van Miss Eninek, hogy csak az erti meg:)
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2023/05/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/14
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: