Florence Foster Jenkins (Meryl Streep) egy gazdag, ám ennek ellenére is jószívű, nagylelkű New York-i örökösnő, aki egészen gyermekkora óta arról ábrándozott, hogy egy híres énekesnő lesz belőle. Florence egész életében imádta a zenét, az operát és rendkívül elszánt azzal kapcsolatban, hogy híressé válik. Mindezzel csak egyetlen aprócska, ám annál fontosabb problémája van, történetesen az, hogy fülsüketítően hamis a hangja, ezáltal képtelen tisztán és pontosan énekelni, nem tudja tartani a ritmust, és ami még ennél is nagyobb baj, a kiejtése is csapnivaló, ami egy idegen nyelvű ária esetén messze nem elhanyagolható szempont.
Florence-nek azonban van egy óriási előnye, mégpedig az, hogy dúsgazdag, ezáltal férje és menedzsere, St. Clair Bayfield (Hugh Grant) elhatározzák, hogy zártkörű koncerteket szerveznek annak érdekében, hogy felesége megtapasztalhassa az énekesnők csodálatos és csillogó életét a színpadon állva. A zenekedvelő asszony pedig annyira felbátorodik mindezen, hogy bejelenti: a lefizetett közönség és a zártkörű partik látszatsikere után egy nyilvános koncertet szeretne adni, méghozzá nem kisebb helyen, mint a New York-i Carnegie Hallban.
A bejelentést követően a közönség annyira várja az énekesnő fellépését, hogy néhány pillanat alatt elkapkodják rá az összes jegyet, azonban Florence még csak nem is sejti, hogy az estének talán nem lesz olyan zajos sikere, mint zártkörű fellépésének. Hogy elhárítsák a totális katasztrófát, Bayfield és az énekesnő zongorakísérője (Simon Helberg) mindent megtesznek azért, hogy felkészítsék erre Florence-t, aki szentül hisz abban, hogy amit csinál, az egyenesen kiváló.
Nagyon kedves és szórakoztató történet. Nem semmi, hogy milyen elszánt volt Florence, hogy mennyire fontos volt neki a zene. És az is igazán figyelemre méltó, hogy a férje mennyire szerette és támogatta. Szeretem Meryl Streepet, de azt kell, hogy mondjam ezt a filmet Hugh Grant uralta, még soha nem láttam ilyen jól játszani.
10/ 7 pont
A filmet még nem néztem meg, de annyit mondhatok, hogy igaz történet alapján készült. Ha jól emlékszem, a '30- '40- es évek idejében játszódik, hanglemezt is kiadtak a "művésznővel". Volt szerencsém(telenségem) hallani belőle Mozart: A varázsfuvolájának Az Éj királynője áriáját, valami döbbenetesen rossz, hamis, ritmustalan, semmi köze az egészhez. Később kiadták CD- n is, a gyűjtők sorbaálltak érte.
Én speciel végigröhögtem Az Éj királynője áriát, de mea culpáznom kell, mert az az eltökéltség, amivel F. F. Jenkins utat tör magának a hal(l)hatatlaság felé, az példamutató.
És evvel, hogy filmet is csináltak az életéről, tényleg halhatatlan (hallgathatatlan) lett.
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/25
Ekkor frissült utoljára: 2022/10/04
Ekkor frissült utoljára: 2020/10/02
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/10
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: