Egy indiai kórházban furcsa gyilkosságok történek. A rendőrség tehetetlen a nyomozásban mivel racionális dolgokkal próbálja kezelni az ügyet. A harmadik gyilkosság után a zsaruk a személyzetre összpontosít. A 3-as szám a gyilkosságok közös pontja. Miután már a racionális tények csődöt mondanak, a rendőrség a személyzet segítségét kéri akik paranormális aktivitásra utalnak. Mivel a tetemeknek brutális módon ki van tépve szívük és torzítva az arcuk, ekkor sok misztikus kérdés is felmerül. Egy remek indiai produkció ami nem hagyja cserben az ázsiai horrorfilm kedvelőket.
Ha még nem láttál indiai filmet nézd meg nyugodtan...vagy ameddig bírod - majd megtanulod, hogy többet az életben meg sem próbálod :D
Na, ez egy tipikus indiai film, nem maradhat ki az ének belőle (mindegy egyes komolyabb jelenetnél énekelnek szerelmi dalokat, vagy nem tom mit). Mint egy horror vígjáték, olyan volt számomra, jótmulattam rajta, csak ezért adtam rá ötöt. Hja, a kiírás szerint feliratos, ne higgy ennek, mert a háromnegyed része a feliratnak hiányzik. Ha nem tudsz kicsit angolul, akkor nem érdemes megnézni. Sőt a felíratban is vannak nyelvtani hibák, de az még mulatságosabbá tette. Az angol beszéd meg tipikus olyan volt, mint amikor egy kinai probál meg magyarul beszélni első alkalommal. Azért kösz a feltöltést, számomra ez a stilus új volt, de nem hinném, hogy megnézem valaha mégegyszer.
Én 3 percet bírtam talán nézni belőle...Nem vagyok ilyen szőrszálhasogató,meg nem szoktam az illyeneket figyelni,de már az elején feltünt,hogy mikor a csaj lerakja a fésűt a táskájába,vagy mibe,a következő jelenetnél HOPP,vissza ugrott a kezébe és megint leteszi :D Szóval na.Addig bírtam.Nem ajánlom senkinek!!
Ennek a leírásnak tényleg neki kéne futni még egyszer:)A film valami bitang rossz,de végignéztem kíváncsiságból.Horrorfilmek esetében mindenki arra panaszkodik,hogy jól indul,a végét pedig elcseszik.Na itt nem csak a vége van elcseszve:)Köszönöm a feltöltést,de nem ajánlom senkinek.
Ekkor frissült utoljára: 2022/12/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/31
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/01
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/31
Ekkor frissült utoljára: 2022/05/28
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: