Egy szigorúan őrzött női börtön sokaknak félelmetes intézmény, de Miranda Grey pszichológus inkább izgalmas szakmai kihívásnak tekinti munkahelyét. Egy este egy sebesült lányt látva az úton félrerántja a kormányt, ám mire magához tér, újból a munkahelyén, a börtönben találja magát, de már a rács másik oldalán. Azt mondják neki, megölte a férjét. Azt állítják, hogy megőrült. Miranda egykori paciensei közé zárva egyre nehezebben őrzi meg a józan eszét.
Szerintem jó film volt! A Gothika című film is a Dark Castle Entertainment produkciójában készült el, aminek a legtöbb filmje, egyfajta remake volt és csak kevés film volt, ami saját ötletük alapján készítették el! A 2003-as Gothika az első olyan film, ami ettől a stúdiótól származik, ami nem egy feldolgozás vagy átírat volt és nem is lett olyan rossz a végeredmény! A Gothika már a negyedik filmje volt a Dark Castle Entertainmentnek és folyamatosan érezhető volt a filmjeiken, hogy egyre jobb és nevesebb színészeket tudnak az adott filmjükhöz leszerződtetni! Itt is ez volt a helyzet, mert parádés szereplőgárdával készülhetett el a film! Színészek terén Halle Berry, Robert Downey Jr. és Penélope Cruz nagyon jól alakítanak, de a film rendezői székébe is sikerült egy feltörekvő tehetséget szerződtetni, Mathieu Kassovitz-t akit legtöbben a 2000-es Bíbor folyók vagy az 1995-ös A gyűlölet című francia filmeknél hallhattuk a nevét! A történet is jó volt, a helyszínválasztása is rendben volt! Hangulat terén sem volt komolyabb próbléma a filmnél, néhol még sikerült a vágásokkal egy két parásabb jelenetet is létrehozni! Igaz hogy a filmben azért vannak ijesztő jelenetek és vér is található benne, de én inkább mondanám egy csavaros misztikus thrillernek ezt a filmet mint horrornak! Persze nem hibátlan a film, bár ezek inkább csak amolyan: "ezeken belül teljesíthetne jobban is a film" dolog! Az egyik a technikai megoldások! Ezen a téren kicsit gyengébbnek érzem a filmet, mint az eddigi Dark Castle filmeket, főleg abban a tudatban, hogy a stúdiónak eddig ez volt a legdrágább filmje (40 millió dollárból készült el)! A másik dolog, hogy a film forgatókönyvírója (Sebastian Gutierrez) kicsit mintha összecsapta volna a film befejezését! Egyik pillanatban még pörögnek az események, mennek a puzzle-darabkák elrendezése, majd hirtelen jön a csavar és a befejezés! Bár lehet hogy csak mert elmerültem a filmben, azért érzem ezt így, de én szívesen néztem volna még egy plussz 20-30 perccel tovább a filmet! Nálam a film 10/7-es, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Imádom a filmet az elejétől a végéig, jó történet.10/10 Halle Berry az egyik kedvenc színésznőm nagyon tehetségesnek tartom és persze gyönyörű!
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/09
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/13
Ekkor frissült utoljára: 2022/05/16
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/12
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: