Az igaz történeten alapuló film Oroszországba repíti nézőit, ahová öt mindenre elszánt amerikai diák indul útnak a múlt rejtélyes haláleseteit kutatni.
1959-ben kilenc tapasztalt szovjet túrázó holttestére bukkantak a Halálhegyen. Az eset érdekessége, hogy a túrázók halálának okát eddig megoldatlan rejtély övezi. Miért voltak radioaktívak a holttestek? Hogyan sebesülhettek meg úgy a túrázók, hogy semmi nem utalt külső támadásra? A megtörtént esemény feljegyzéseit és a nyomozást még abban az évben titkosították. Közel fél évszázaddal később az öt amerikai diák azzal a céllal utazik a kietlen orosz vidékre, hogy felelevenítse és megoldja a Dyatlov-rejtélyt. Azonban nem sejtik, hogy az események bizarrabbak és félelmetesebbek, mint azt valaha is képzelték.
Szerintem egész jó film volt! Érdekes a "viszonyom" ezzel a filmmel mert alapból utálom a kézikamerás filmeket és csak nagyon de nagyon ritkán találok olyan féle filmet e műfajban, amely a film nézése során, felejtetni tudja velem hogy igen ez egy kézikamerás film volt! Eddig talán csak egy ilyen filmet láttam (szerencsére az is megtalálható a Mozicsillag oldalán, mégpedig a The Atticus Institute volt) és most itt az előbb említett film mellett a második, ami egy idő után már nem zavart hogy kézikamerás filmet nézek! Talán azért mondtam ezt a két filmet, mert az alaptörténetük számomra annyira erősek, hogy nem csak szórakoztatni tudnak de valahogy sikerül elmerülnöm a film rejtélyeiben is! Mert igen, a Halálhegy alaptörténete nagyon is jó és szerintem teljes mértékben élvezhető, valahogy rátelepszik a nézőre és csak nézni akarja és közben minden féle teóriákra gondolunk, hogy mi is lehet az ami itt történik! Számomra talán a film egyedüli hibája, a színészek! Nem tudnám spoiler nélkül leírni hogy mi is a gondom velük, ezért inkább maradok annyiban, hogy a karakterük engem nem tudtak megérínteni, sajnos!
Sok ember akivel beszéltem ezzel a filmmel kapcsolatban a film befejezését rendkívül rossznak vagy logikátlannak tartották, de nekem tetszett (amúgy trükkös filmnek tartom ezt, mert főleg a film befejezése miatt, nagyon sok beszédtémát tud generálni a film és hát tudjuk, hogy ha az emberek beszélnek egy filmről, akkor a film készítői elérték amit minden filmkészítő szeretne elérni)! Összegezve engem a film története megvett kilóra (még az eseményből készített dokumentumfilmet is megnéztem róla) a kivitelezés és a film hangulata jó, a karakterek pedig közepes minőségüek voltak! Nálam a film 10/7-es, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Nekem tetszett, 8/10
Valaki tud ajánlani valami ehhez hasonló filmet? :)
Én az első 50 percben sem fontam a szemöldököm, mint az előttem szóló.Nekem már az elején is érdekesnek tűnt.Tök jó film,bár azt én sem hiszem,hogy köze lenne az igazsághoz. Max.annyi, hogy Dyatlovék tényleg eltűntek `59-ben.A rejtélyük titka pedig ennél szerintem sokkal egyszerűbb és kézzelfoghatóbb,és nagyon is földi-politikai alapokon nyugszik.Persze lehet hogy csak azért gondolom így,mert nem vagyok vevő a természetfeletti-para dolgokra.Szóval 10/7. Köszi a feltöltőnek.
Útálom a kézikamerás felvételeket,de ez egész jó volt,a vége átment elég bizarrba.. :-) nem tudom,hogy tetszett Ant Rax nénémnek :-)
Kedves Zolikám! Ant Rax nénéd hétvégén kis Ant Raxot gyötri matek magyar és más nyalákságokkal.Ami Ant Rax nénédből kiszívja az összes energit . Bár én kértem ezt a filmet is még mindig nem bírtam megtekinteni De a reményt nem adom fel! Remélem ti jól vagytok pusszancs!
Na most tényleg a végére értem....!Hát szó mi szó az első 50 percben fontam a szemöldököm,aztán utánna olyan gyorsan történt minden,hogy vége is lett,viszont tetszett a maradék 50 perc,DE bekajálni nemtudom sajnos az igaz történet szlogent.Még,ha paranormal dolgokról beszélnénk,de itt más volt a helyzet a végén is ami volt ezt egyszerűen nemtudom elhinni,hogy létezhetne meg tér idő kontinum.Á ez abszurd,meddő vita tárgya.Tény,hogy léteztek komoly biológiai kísérletek,de akkor ennyi erővel a Karantén is lehetne true story.Meg végülis a két főhős,mitől lett olyan,mint a támadók.Nyitott kérdés,meg még sorolhatnám kb .Ha nem veszem alapul,hogy igaz is lehetne,hanem csak egy alkotásként tekintem,akkor 10/7.Gyerekek nézzük reálisan ,azért ez morbid!Akkor milyen világban is élünk?????Conjuring vs Dyatlov!???Libabőrös a karom!Jóccakát!
Nekem csak most jött a forró drót,hogy van felirat(már vagy 1 hete),szóval esti mozi kipipálva.....,és még meg kellene néznem a "Sorozatgyilkosok"-at is,meg még sorolhatnám....,ideje lesz neki látni!
Szia drága!Ma tënyleg sütöttem mëzeskrémest,mert imádok sütni és jól is megy.2 napja mióta front van olyan szinten küzdöm az asztmával,hogy pipa nélkül a boltig se megyek!Megnézem mindkét filmet két fuldoklás közt.Gondolom az idén is leszek kórház lakó,deadja az ég csak wifi legyen.Remélem ti okésok vagytok!!!!:-)Puszi baba.....
Én úgy imádlak benneteket.....,egyem a kis szíveteket!♥Azé jól eltájolódtunk Diatlovtól.Legalább mäsnak is okozunk olvasni valót,amúgy,ha mi brigád írunk vhova,abból mindig duma lesz.Am most is wifiről vagyok telóval,szóval,ha a kórházban lesz,akk megyek su00C5u00BAívesen!Ennék egy kis mentolos nokedlit!!!!!!:O
Ja,igen a filmtől eltértünk..ígérem,megnézem.. de még annyit: Egy réteg csusza,közte pöri aztán megint csusza..tejföj,sajt be a sütőbe..nem én találtam ki,de iszonyat finom.. A pörköltet szokták úgy tálalni,hogy csuszára szedik..ez továbbfejlesztett változat..de nem akarlak meggyőzni.. Amúgy agglegény lévén muszáj tudni főzni (már ha nem akarok vajaskenyeret enni mindig)..a férjed meg nyilván nincs ráutalva,mert van aki elkészíti a kaját helyette..sokkal kényelmesebb azt mondani,sajnos nem tudok főzni
Szeretném magyar felirattal megnézni végre!-vagy ez teljesen lehetetlen?-akkor minek rakjátok föl!-nem mindenki tud tökéletesen idegen nyelveket beszélni!!! -!Muchas gracias! -az első kérdőjel miatt bocsi!-nem helyes tudom-de ez van!
Ach,megdobbant a szívem mikor ezt megláttam,de az angol tudásom elég silány. Gondolom hamarosan lesz hozzá felirat is,inkább megvárom.
Erre kíváncsi leszek! Várom a feliratot, vagy a szinkront türelmesen. :)
Ekkor frissült utoljára: 2021/05/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/05
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/11
Ekkor frissült utoljára: 2023/03/17
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: