Az előző alkalommal csak egy csapat táborozó volt az ellenfele a három kannibál hegyi embernek, most azonban nekik is jóval nagyobb kihívás lesz a vadászat: egy rabszállító buszról szöknek meg halálraítélt fegyencek, akik az ő erdejüket választják búvohelynek. A harc megkezdődik, de a vége megjósolhatatlan: a mutáns gyilkosok vagy az elítélt gyilkosok maranak felül u2013 azaz életben?
Szerintem, az eddigi részek közül ez volt a leggyengébb rész! Sajnos mint oly sok jó horrorfilm ez is áldozatául eset annak amit úgy neveznek hogy költségcsökkentve csináljunk még folytatást a szériához! Úgy tudom hogy míg az első két részt moziba is bemutatták, addigra ezt a részt csak dvd-re készítették és ez nagyon is látszik a filmen. Gondolok itt a színészekre, a történet kivitelezésére, nem tudom hogy másnak is feltüntek a durva logikai bakik, pl. a fegyvereket szinte soha nem töltötték újra, tudnék még egy két dolgot írni de inkább nem spoilereznék el semmit. Illetve a trükkök nagyrésze is gyenge számítógépes effekt volt, ami sokat rontott az összképén a filmnek! Én őszintén remélem hogy a folytatások jobbak lesznek mert én erre a filmre nem tudok többet adni mint 10/3-s, köszönet a feltöltő munkáját! Szép napot mindenkinek!
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/02
Ekkor frissült utoljára: 2023/11/17
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/18
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: 2020/01/02
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: