ingyenes webstatisztika
Halálos tavasz (1939) teljes film magyarul online - Mozicsillag

Halálos tavasz (1939) online teljes film magyarul


  • Halálos tavasz

Dr. Egry Iván öngyilkosságot követ el szállodai szobájában. Az ő története pereg végig, attól a pillanattól kezdve, hogy a lépcsőházban először látja meg a lányt, akiről később kiderül: Ralben Edit a neve. Iván meghívatja magát hozzájuk. Edit ekkor Ahrenberg gróf menyasszonya. Csakhamar Iván kéri meg a lány kezét, s esküvőjükig egy bérelt kis budai lakásban találkoznak. Edit azonban továbbra is tartja a kapcsolatot volt vőlegényével, s emiatt Iván szakítani próbál. Nagy Józsa jelenthetne kárpótlást a férfi számára, de mivel a nagy szerelem Edithez köti, revolverrel végez magával.

Zilahy Lajos saját, 1922-ben megjelent (és rögtön betiltott) regényéből írta forgatókönyvet, amely a két nő között őrlődő férfi őszintén ábrázolt történetével milliók szívébe férkőzött be. Karádynak ez volt az első filmje, s egy csapásra ünnepelt sztár lett. A cenzúra a filmet is betiltotta kemény társadalomkritikája miatt. A film bemutatója 1939. szeptember 21-én volt.


Felhasználói értékelés:

6,7 pont / 3 szavazatból
Szavazz te is erre a filmre:

  • Rendező(k):

    Kalmár László forgatókönyvíró:Zilahy Lajos zeneszerző:Polgár Tibor operatőr:Makay Árpád vágó:Farkas Zoltán
  • Színészek:

    Jávor Pál(Dr. Egry Iván) Karády Katalin(Ralben Edit) Szörényi Éva(Nagy Józsa) Somlay Artúr(Ralben kegyelmes) Bilicsi Tivadar(Boskó Pál) Kamarás Gyula(Ahrenberg gróf)

Vikta Hobby Horse

Vélemény írás:

Hozzászólásod írásánál, kérjük kövesd az alábbi alapszabályokat:
  • Ne küldj spamet.
  • Véleményed legyen kulturált, közérthető, másokat nem bántó.
Regisztrálj be ingyenesen hogy véleményt írhass a filmekről!

Tagok véleményei:

Elena92 képe
Hozzászólások: 67
Hely: Ukrajna Beregszasz

1 0 Elena92 ezt a véleményt írta 2015-08-24 18:42-kor:

A könyv nagyon jó!



1 0

Chelydra képe
Hozzászólások: 2692
Hely:

1 0 Chelydra ezt a véleményt írta 2015-08-24 19:44-kor:

Nekem a kedvencem a film is és a benne játszó színészek, mindegyike! Nagyon köszönöm a feltöltőnek, hogy a film, felkerűlt az oldalra!

1 0


Részletes Kereső




A funkció használatához be kell jelentkezned!

×