Adott egy szadista yakuza főnök, akinek rejtélyes körülmények között nyoma vész, de nem csak ő tűnik el, hanem egymilliárd jen is. Kakihara, a klán alvezére kettős motivációtól hajtva ered a nyomába: egyrészt a gang-hűség nem hagyja nyugodni, másrészt az, hogy szadizmusa mellett kedveli a mazochista játékokat is, és a főnök volt a kedvenc játszótársa. Az elsőszámú gyanúsított egy rivális banda vezetője, akiből úgy próbálnak meg információt kiszedni, hogy bőre alá dugott kampóknál fogva fellógatják, majd meglocsolják némi forró olajjal, s hogy ez sem hat, végső megoldásként különböző testrészeit szúrják keresztül kötőtűhöz hasonlatos tárgyakkal. Mint később kiderül, a fickó ártatlan, az akció félreértés volt, s ezt Kakihara nyelve bánja. Bocsánatkérésként ugyanis kénytelen lenyisszantani, természetesen premier plánban, hogy élvezhessük a részleteket. A főnök eltűnése mögött azonban Jijii és csapata áll. Jijii, aki regresszív hipnózisban tartja Ichit, a skizoid gyilkológépet. Ichi tele van elfojtott traumákkal, ha megbántják sírva fakad, majd a ruhájába épített pengékkel elkezdi feltrancsírozni a delikvenst. Kakihara a nyomozás során rátalál erre a lassan legendává váló anti-hősre és közeledik a leszámolás.
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/04
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/16
Ekkor frissült utoljára: 2020/01/18
Ekkor frissült utoljára: 2020/12/29
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/10
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: