Szörényi Levente és Bródy János műve mind a mai napig talán a legmeghatározóbb alkotás a magyar államalapításról. Jelentősége egyebek mellett közösségteremtő-megtartó erejében rejlik, és abban a művészi sokrétűségben, amelynek eredményeként még a 30. évfordulón is számos, ma is aktuális mondanivalóval bír.
Az eredeti egyszeri volt és megismételhetetlen, mert jókor érkezett és olyan hangokkal volt tele, akik akkor voltak a csúcson. A mostani meg inkább színészekkel előadott darab akik valamicskét tudnak énkelni, de nem ez a fő hivatásuk. Azért van pár kakukktojás, például Tompos Kátya. A régi fényében ez értékelhetetlen, ez alapján meg sem tudnám szeretni, nem még rajongani érte. Mert ugyanis az eredeti generációk felejthetetlen élménye, örök becsű darabja.
Nem vagyok nagy szinházba járó, nem vagyok nagy politika rajongó és szeretem magam megnézni hogy mi az amit barátaim dícsérnek vagy szidnak!Az előzetes lehúzások arról szóltak hogy azért elítélendő mert meleg szerelem, férfi teljes pucérság meg hasonlók vannak benne és hogy meggyalázza István emlékét! Végignéztem és egyrészt ez egy iszonyatosan jó zenével és dalokkal telerakott iszonyatosan jó darab! Q.va jó!! :) Mesztelenkedés meg meleg szerelmet nincs is benne! Nem is értem miről beszéltek sokan! Ez egy mű Koppány és István küzdelméről! Hogy Istvánt nem szeplőtelennek állítja be és Koppány nem az ősgonosz? Bakker ez az amiért iszonyatosan tetszik :D Néha a t.köm tele van az amerikai maszlagokkal ahol van egy abszolút jó s egy abszolút gonosz! Aki ilyet akar nézni az nézze a Hollywoodi fílmeket(mondjuk én azokat is szeretem). Csak ajánlani tudom!!
Amikor az rtl klub műsorra tűzte, nem láttam.. a környezetem visszajelzése teljesen negatív volt. Úgy gondoltam, csak azért is megnézem. Ismerem az eredeti művet,ami örök klasszikus, a legnagyobb hangokkal...felülmúlhatatlan... szeretem a dalait... láttam évekkel ezelőtt a Társulat verzióját is, engem akkor Herczeg Flóra és Feke Pál teljesen elbűvöltek...az a tisztaság , az egész... nekem nagyon átjött. Na szóval..kíváncsian néztem Alföldi rendezését. Én most itt mélyebb fejtegetésekbe és elemzésekbe nem mennék bele, politikát pedig végképp nem viszek bele, pedig a szomorú igazság az,hogy ez mindent átjár... Próbáltam a rendezés szempontjából véleményt alkotni, és a hangok szempontjából... hogy tetszettek a dalok ettől a szereplő gárdától. A rendezés... igazából nem csalódtam... nagyon "mai"-ra sikeredett, olyan musical-esre... nekem személy szerint nem tetszett... Talán mert nehezen szakadok el az eredetitől, és amit nekem jelent mind a rockopera, mind a dalai, az ettől teljesen távol állt. A szereplők... Feke Pál és Tompos Kátya nevét azért kiemelem a többiek közül, mert hangilag ők ott vannak (szerintem) és ez a véleményem szilárd :-) Semmi bajom Stohl Andrással, Udvaros Dorottyával és a többiekkel...tényleg... de egy vicc volt... egyszerűen nevetséges... érthetetlen , hogy ilyen formában , ezekkel a hangokkal halljuk újra ezeket a dalokat... Nem tudtam még felfogni. Néha elgondolkodtam rajta, hogy ez egy feldolgozás, vagy valami elcseszett paródia .. De ettől még az Irigy hónaljmirigy is jobban csinálja :-) Nem tudok ettől többet írni. Az biztos, hogy Alföldi tükröt tart nekünk, ...az országnak... és ezen érdemes mindenkinek elgondolkodnia. Ennyi. Mindenki gondolja tovább a saját elmélete szerint :-) Maradok az eredetinél. Nem ezt fogom hallgatni vagy nézni, az biztos. Nem szeretnék "süllyedni ezzel a hajóval".........(ezt is értse mindenki ahogy akarja-tudja) :-)))
Nos, az amit sosem fogok megnézni, 100 perc arra, hogyan gyaláz meg minden nemzeti értéket amit tisztelek és kedvelek, ez a csűrhel. A történelmünk (én a valódiról beszélek, és nem a iskolairól), összepocsékolásáról nem is beszélve. Csak egy újabb koporsószög (államilag támogatott közpénzből), a nemzetünk temetéshez vezető úton. Kérem senki ne értsen egyet aki nem így gondolja. Ez a magánvéleményem. A szabadelvű művészetnek is van határa, ennek nincs. tehát jó előre mindenkitől akinek tetszik, bocsánat, ha sértő lennék. Köszönöm.
Örülök neki, hogy kétszer is elnézést kértem határozottan szilárd véleményemért, ennek ellenére örömmel látom a nemtetszést éppen ezért talán rákegyetlenkedem magam, hogy végignézzem, bár haladó szelleműnek és konzervatív értékeket egyaránt tisztelőnek vallom magam, azért nekem elegendő volt az előzetes kritika. De hátha (bár kizárt), van valami abban, hogy, amint olvastam "görbe tükröt tart a ma Magyarországa elé", jó bevallom valami nincs rendjén a társadalom gondolkodásában, de ezzel nemigen fognak észhez térni, mivel hazánk nemigen toleráns a liberális elvekkel szemben, itt nemfog Alföldi gondolatvilága teret nyerni, ez nem Hollandia... Sohasem lesz az, picit van valami abban, hogy mi "balkáni-ázsiai népek" vagyunk, ez a nyugati gondolatvilág-mentalitás nekünk nem megy, hiába volt már 24 éve rendszerváltás, gondolatváltás nem volt.... :) Hirtelen ennyi. Megkockáztatom amit megígértem hogy nem...
Amikor először olvastam,hogy Szörényi felkérte Alföldi kisasszonyt a mű korhű megrendezésére,azt hittem csak bulvárkacsa.De nem az volt.Itt látható az eredmény.Én biztos előbb nyiszálnám fel az ereimet,minthogy életem fő művét egy aberrált kezébe adjam és engedjem hogy egy buzibárba való revüműsort csináljon belőle.De hát nála is volt az a pénz,úgy tűnik.Remélem nagyon gyorsan elfelejtjük ezt a valamit,én legalábbis soha többé nem akarom látni-hallani.
Az a gondom vele, hogy manipulatív. Ami igazából nem is baj, mert a régi is az volt. Ez egy ilyen darab. Az ajánló sorokban olvasott megállapítás azért kíván némi kiegészítést: "...legmeghatározóbb alkotás a magyar államalapításról. Jelentősége egyebek mellett közösségteremtő-megtartó erejében rejlik..." Ez vicc? 1. Történelmileg egyáltalán nem hiteles, sőt inkább negatív. 2. Ennélfogva emlegetni a a közösségmegtartó erejét, hát... :) Egy égbekiáltó, aljas történelmi hazugságokat tartalmazó, generációk nemzettudát megnyomorító Aczél propagandát feldolgozott egy szintén szakmabeli politikai megbízott (való igaz, sokkal kevesebb kvalitással mint elődje). Ahogy megtörtént a rendszerváltás, úgy fejlődött idáig ez a darab is: minden maradt a régiben, de legalább nyílt és pofátlan lett. :D Alföldi legalább kendőzetlenül bemutatta miről is szól ez a történelmünket és valódi, normális értelemben vett magyarságunkat régóta szembeköpő rockopera! Persze ez a régi formában keveseknek tűnt fel, Szörényi jó munkát végzett, "bekajálta a nép". Én is, csak azóta felnőttem és elolvastam azt a 2-3 darab forrást amit minimum illik tudni történelmünkről. Ez az ajánlóban is dícsért mű divatba hozta a megosztottságot, a mélysötét és tudatlan Szent István gyalázást és koppányosdi-ősvallásosdi igazmagyarkodást, ami történelmileg irreális, mégis tömegek lettek ősmagyar Koppány hívek. Elmebaj a köbön. Ez a rendezés legalább nem alattomos mint Szörényié, "méltó" a mű negatív mondanivalójához, nincs átkötve nemzetiszínű szalaggal, Alföldi kihozta belőle negatív értelemben amit csak lehetett.
Tudod abban igazad van, hogy a régi történelmileg nem volt hiteles. De tegye már fel a kezét az, aki amiatt nézte meg újra és újra és nem azért mert jó volt a zene, jó hangok voltak benne, látványos volt és emiatt érdemes volt többször megnézni :) Egyébként nem tudom észre vetted e de a történelmi filmekben is annyi marhaság van, hogy sokszor azon töprengek az író/rendező bejárt e a történelem órákra. Tudod ami valóban megtörtént az nem mindig annyira szórakoztató vagy látványos, hogy a színházban/operában/filmben felhasználható legyen. Ettől el kell vonatkoztatni.
Részben egyetértek Manna_87, részben viszont nem. Természetesen nem kell egy történelmi filmnek minden részletében hitelesnek lennie, ez lényegében kivitelezhetetlen. Én arról beszéltem, amikor egy film átlép egy határt, amikor már nem "csak nem hiteles", hanem teljesen más irányba tereli a történteket! És igen, nagyon fontos rézsletre hívtad fel a figyelmet: amikor az emberek többsége elsiklik efelett a jó zene élvezetének, a "szórakozás" érdekében, akkor azt hiszem talán nem leszek szélsőséges véleményen, ha azt mondom, ez bizony elég baj. Persze egy Monty Python jó, nagyon is jó :D de ez a darab (az edeteti is) egyszerűen egy propagadna. Ami viszont nem jó, akkor sem, ha el lehet azon vitatkozni, hogy az egyik zeneileg jó, a másik meg laza lett, vagy mittudomén... nem ez a fontos, mert egyik sem művészi alkotás, mégha művészi színvonalú is!
Először is köszönöm a feltöltést. Nincs tévém, így azt sem tudtam, hogy ott leadták :D Elég nagy visszhangja volt a műnek, leginkább negatív amivel sajnos (?) egyet kell értenem. Hihetetlenül gyengére sikeredett. Alapvetően Alföldit mint rendezőt nem szeretem (emberként egyébként semmi bajom vele), általában elég megosztó amit csinál, viszont ennyire gyenge és szar (már bocsánat) rendezést én még nem láttam tőle. Sírni lett volna kedvem, hogy mi lett ebből a fantasztikus és szerintem mindenki által kedvelt műből. Sok nagy név akikről bár tudjuk kicsodák de tartalom nincs mögöttük, míg az eredetiben a nevek még jelentettek valamit. Nulla koreográfia, színészi játék és ami a legnagyobb probléma, hogy nulla hang volt jellemző erre az egészre. Stohlt megtenni Koppánynak pedig nem csak hatalmas baklövés volt hanem hihetetlenül ciki is. Komolyan én éreztem magam kellemetlenül akárhányszor színpadra lépett. Összességébe véve megértem, hogy sok embernek nem tetszett, mert nekem se. Nem is értem miért kellett ezt újra feldolgozni? Mi volt a baj az eredetivel? Kötve hiszem, hogy bárki is unta volna. Ugyanakkor az is felháborít ahogy sokan Alföldit ócsárolják és kígyót békát kiáltanak rá.... vagy tüntetést szerveznek ellene. Azért ez nonszensz.... ennyire erővel tüntessünk minden ellen ami nem tetszik. Egyértelműen azért köpködnek rá mert ez egy jó indok arra, hogy bebizonyítsák - `Na tessék, ezt a szart csinálta, pontosan ezért távolítottuk el a helyéről`- és elég gusztustalanul csinálják. 10/2 pontot adok rá, mert volt egy- két egész tűrhető jelent. Mindenesetre kár érte :(
Manna, Minden szavaddal egyetertek, + az adatlap is rosszul van kitoltve! (szereplok, rendezo)
Azt nem is figyeltem, de most, hogy mondod :) Pedig általában mindig megnézem az ilyesmit, most azonban csak a fotó alapján gyorsan elindítottam, hogy megnézzem aztán véleményezhessem. Eredetileg meg sem akartam nézni, de ez a nagy felháborodás amit kiváltott kíváncsivá tett. Én meg konkrét véleményt nem írok úgy valamiről, hogy azt nem láttam :)
tuti nem nézem meg ezt a "filmet" mert az eredeti REMEKMŰVET nem hiszem hogy el kellene rontsam.viszont azt is hozzá kell tennem hogy történelmileg nem tartom hitelesnek a rockoperát!amit az iskolákban és a médiákban közölnek tanítanak elég ponyva stílus!ismétlem a filmet sokszor megnéztem mert zeneileg koreográfiailag színészi játék terén tökéletes volt!
Ekkor frissült utoljára: 2022/08/14
Ekkor frissült utoljára: 2019/07/16
Ekkor frissült utoljára: 2021/06/12
Ekkor frissült utoljára: 2021/01/07
Ekkor frissült utoljára: 2022/02/15
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: