Mindene megvolt, amire a modern nőnek szüksége lehet: férj, ház, karrier, belátható távlatok u2013 ám Liz Gilbert (Julia Roberts) rájön, hogy egyikre sem vágyik. Arról viszont fogalma sincs, hogy mire van szüksége igazán. Egy csúnya válás után egy váratlan döntéssel elhagyja addigi élete biztonságos kereteit, és hosszú útra indul, hogy teste és lelke is megkapja, amire igazán vágyik.
Utazásai során Olaszországban felfedezi az evés őszinte örömét, Indiában megismeri az ima erejét és végül Balin váratlanul átélheti a belső békét és az igaz szerelemmel járó kiegyensúlyozottságot.
Még nem láttam, gondoltam most miért is ne.... kár volt rá az időmet pazarolni. Nem mondanám rossznak, inkább tipikus semmilyen film, amibe megpróbáltak nagy életbölcsességeket belepasszírozni, de mivel nagyon 'hálivudi' módon tették így csak olyan szokásos lett, semmi extra. Bónuszképpen több mint két órás, teljesen feleslegesen és annyira ripacs benne minden színész, hogy komolyan elgondolkodtam a kikapcsolásán. Akár jó és elgondolkodtató is lehetett volna, de nem lett az, és kár többet belelátni mint amennyit valójában ez a film ad.
10/ 5 pont
A film megnézésébe véletlenül csúsztam bele. Tudtam, hogy kemény elgondolkodtatásra késztet, és a pillanatnyi igényem éppen nem az volt, de éppen ment a TV-ben, néztem az elejét, és belecsúsztam. Most még nézem... Na vége lett. Érdekes volt megfigyelni azt az üzenetet, hogy az amerikaiak a pénzért dolgoznak, az olyaszok a jó kajáért és a családért, az indiaiak a a lelki békéért, a baliak a teljes életért. A lényge egy volt, az ember csak egy közösségben találja a helyét, és jó dolog ha mutogatják neki, hol a "széke", amit aztán más szabad helyre is áthelyezhet. A vége egy kicsit nem teszett. Ott megint az amerikai folytonos újrakezdés lett kiemelve, ami a fejlődés szempontjából nem hatékony. Emiatt csak 9-est kap tőlem. Ja! Nekem fontos átgondolandó kérdéseket közvetített. Marha jó film.
Nem túlzás azt mondanom,hogy bekerült életem 10legszeretettebb filmje közé!!!
Nem csak azért remek ez a film számomra,mert hatalmas élet igazságok vannak benne,hanem mert egy az egyben benne van MINDEN amit valaha szeretnék megélni/érezni az életemben!
-Csodálatos helyekre eljutni
-Olyan emberek társaságába kerülni,akiktől magam is több leszek,akikre fel tudok nézni
-Elmerülni az élet alapvető élvezeteiben,amit ebben a rohanó világban már tényleg elfelejtünk megtenni!
-Igaz szerelmet találni
-Megtalálni az egyensúlyt az életben
Számomra élmény volt ez a film!
Köszönöm a feltöltést!
10/10
Aki nem érti meg elsőre ajánlom többször is megnézni, vagy felnőni a filmhez, mert hatalmas mondanivalója van. Az ember magára, az eltévelyedéseire ismerhet általa. Persze van, aki le szeret ragadni a sajátos szürke életében, azonban ez a film pont arról szól, hogy miként akar valaki kitőrni a saját megszokott világából. Továbbá arról, hogy helyes e mindig máshol keresni a jót, a boldogságot. Nagyon összetett mondanivalóval rendelkező e film, sokrétű és olyan, mint egy hagyma, amit a héjaitól meg kell szabadítani ahhoz, hogy magát a zöldséget élvezni tudjuk. Persze az alap könyvet érdemes elolvasni, mert jóval többet nyújt. Julia Roberts és Javier Bardem hatalmasat alakít ebben a filmben is. Köszi a feltöltést.
Hát ez valami irgalmatlan nagy fos.Kíngörcs hülye picsa vergődik jobbra-balra,foggalma nincs,hogy mit akar valójában,és mindez leöntve halivúdi cukorsziruppal.BORZALMAS hiba volt megnézni!!
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/07
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/08
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/27
Ekkor frissült utoljára: 2024/09/23
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: