A Kapitalizmus: Szeretem! című filmben Michael Moore a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által "amerikai álomként" ismert csoda ma már inkább "amerikai rémálom". Vajon milyen árat kell még az USA-nak fizetnie a kapitalizmusimádata miatt? Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, kiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.
Ezek szerint Michael Moore olvasata szerint, hogy rendbe jöjjön az AMERIKAI kapitalizmus, el kell pusztítani a riválisokat. (Európát és Ázsiát) Valójában az ő jólétüknek mi fizettük meg az árát. Most sincsen kevesebb nincstelen, csak már jut belőle amerikába is. A háború után minden amerikai dolgozott, és élte a boldog középosztály életét. És a ti szüleitek? Éppen takarították el a romokat a városokból. Most a boldog középosztály ott van Nénetországban, és Japánban. Michael Moore pedig hazamegy a chevrolet-jével, a kifizetett házábam iszik egy kentucky whiskeyt, és elgondolkozik rajta, hogy hogyan lehetne ezt a nyomort felszámolni. Húha. Hiteles, és elgondolkoztató. Persze mint mindíg megint összemossa a gazdasági rendszereket az emberjogi rendszerekkel. Kapitalizmus és demokrácia??? Ugyan már. Erőltetett. Mondhatjátok, hogy a homokba dugom a fejem, de én is ugyanúgy csóró vagyok, és ugyanúgy kilakoltattak. A gazdaság meg azért ilyen szar, mert nincsen elég felvásárló piac. És még ragozhatnám. De nem akarok csinálni egy 120 perces filmet arról, hogy a rendszert hibáztassam minden szarért, ami a világon történik.
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/12
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/08
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/05
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/17
Ekkor frissült utoljára: 2023/07/23
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: