Nem sokkal később, hogy idilli új otthonukba beköltöztek, egy fiatal pár aggódva tapasztalja, hogy kislányuk titokzatos idegeneket észlel, akik más számára láthatatlanok. A szülők legnagyobb félelme válik valóra, amikor ők is tanúi lesznek pár szörnyű jelenségnek, az események pedig egy olyan titokhoz vezetnek, ami generációk óta szigorúan őriztek, nehogy napvilágra kerüljönu2026
Az első részben több a drámai vonal, és igényesebb is, ez viszont számomra izgalmasabb, és a története is jobban tetszett. Mindegyik bejött, mindegyik más miatt. Viszont a 2. részbe sikeresen belerondítottak zárásként egy kis jól bevált amerikai "nyállal". Egy kis apróság még ami feltűnt, és nem megszokott: érdekes módon itt a férj jobban elfogadta a történtek paranormális hátterét, mint az anyuka, aki látta is a szellemeket. Más hasonló filmekben gyakoribb, hogy a férfiak nézik dilisnek a asszonykát, ha az elkezd sétáló szellemeket észlelni. Szóval örülök, hogy nem hagytam ki, köszi a feltöltést, ajánlom mindenkinek, akár annak is, aki nem látta az elsőt, mert független a két sztori.
Ez valami rettenetesen unalmas. Egy órát le-lecsukódó szemekkel, kínnal ültem végig. Talán a többi ötven perc tűrhető, de inkább nem kockáztatom meg. Viszont aki szereti az olyan filmeket, ahol nem történik semmi, csak fél másodpercekre előbukkan egy kifejezéstelen arcú, álldogáló szellem, az élvezni fogja ezt.
Nem hasonlít egy kicsit sem az igaz történethez.Az első rész azt mutatja be..Nemértem mért ezt a címet adták a filmnek.Connecticutban játszódik egyáltalán? Ezektől el tekintve,szerintem a film jóra sikeredett.Jó történet,kiváló színészekkel (főleg az apuka tetszetős:) ),nyújt egy kis félelem hatást is.Szívesen megnézném újra. 10/9
Szerintem egész jó volt, nem volt semmi baj sem a történettel sem pedig a színészekkel, a kislány tényleg egész jól alakított. Egyetlen dolog zavart de piszkosul: mintha a "Percenkénti legtöbb szellem/jelenés" címet próbálták volna megnyerni. Ha lenne ilyen meg is nyerték volna. Ugyanis szinte percenként tűntek fel a különböző kísértetek. Nem volt meg benne a fokozatosság, 10 perc után már úgy hozzászokik a szemed, hogy a végére semmi ilyesztő nem marad. Ez a dolog kicsit egysíkúvá tette a filmet. Köszönet a feltöltésért!
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: 2023/06/04
Ekkor frissült utoljára: 2019/07/01
Ekkor frissült utoljára: 2023/04/12
Ekkor frissült utoljára: 2022/04/21
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: