Idézet:
"Meglehetősen ritkán fordul elő, szerencsére. Mert bizony elég ijesztő amikor az addig nyugodt környezetben, többnyire családi otthonban, egyszer csak különös dolgok történnek. Leesik a kép a falról, vagy elfordul, akkor is, ha alaposan odakötözték a kampóhoz. Aztán magától kialszik a lámpa, vagy éppen ellenkezőleg, akkor is meggyullad, ha senki nem nyúl a kapcsolóhoz, sőt, a kapcsoló is úgy áll, mintha el lenne oltva. Az asztal fiókjai kicsúsznak helyükről, s ha a fiókokban dobozok vannak, azok tartalma szétszóródik a padlón.
Aki ilyenkor a lakásban tartózkodik, áramütést érez. Olykor néhány nagyon nehéz tárgy - a zsúfolt szekrény, de akár több mázsás páncélszekrény is - elmozdul a helyéről. Az edények kiszóródnak a szekrényből, több közülük apróra törik. Más tárgyak csak földre esnek... Ez a poltergeist-jelenség. "
Az Eriksson család beköltözik egy régi házba és elkezdik felújítani, ahogy azt ilyenkor szokás. Egy kis idő múltán furcsa jelenségek mutatkoznak. Úgy tűnik, hogy nem csak ők lakják a házat. Saját megnyugtatásukra felvisznek a padlásra valami szellemirtó gépet, ami el is fog egy szellemet. A családnak el kell hagynia a házat, mert az életükbe is kerülhet, ha továbbra is ott maradnak...
Pfűű . Ez nem volt egyszerű eset ! Találtam egy svéd feliratot , gondolom az esélyegyenlőség nevében , azt a guglival lefordittatam angolra (magyarra igen pocsék lett) és abból kiegészitettem a hiányzó részeket .
Most már teljes a felirat :)
martynX
Most vettem észre , a feltőltések ellenőrzésekor , hogy sajnos két helyen is kimarad a felirat (nem az én munkám) kb összesen 2,30 mp idejére . Utána néztem , az angol is hiányos pont ezeken a helyeken . Ugytűnik a forditó az angol után ment , és svédül nem tud ...Ha sikerül teljes feliratot találni , pótlom .
martynX
Ekkor frissült utoljára: 2022/03/06
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/06
Ekkor frissült utoljára: 2022/11/30
Ekkor frissült utoljára: 2024/03/02
Ekkor frissült utoljára: 2024/02/24
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: