Az Agymosás ötlete 1962 februárjában született meg Roberto Amoroso producer fejében. A szkeccsfilmek akkoriban kezdtek divatba jönni, és Amoroso úgy gondolta, érdemes lenne a „szerzői film” néhány jelentős alakját felkérnie, hogy forgassanak egy-egy rövidfilmet Az élet szép címmel tervezett összeállítás számára. 3 hónappal később az egyik felkért rendező, Pier Paolo Pasolini megmutatta neki A túró című filmnovellát. Amoroso csak beleolvasott, és az volt a véleménye, hogy a szöveg „a közerkölcsöt és az egész közönséget sértő arcátlanságok halmazát tartalmazza”. A nézeteltérés nyilvánosságra került, a Lo Specchio című újság egyenesen megdicsérte Amorosót, amiért „nem áldoz milliókat arra, hogy Pasolini újabb támadást intézzen az Egyház, az olasz polgárság, a kapitalisták, az angyalok és a szentek ellen”. Amoroso októberben szerződésszegés miatt pert indított, 60 millió líra kártérítést követelt. Az ügy Alfredo Bini színrelépésével vett kedvező fordulatot. Bini volt Pasolini első két filmjének a producere, aki a botrányok ellenére is hitt a művész tehetségében. Az új producer átvette a produkciót, megtartotta az eredetileg felkért rendezőket is, sőt ő javasolta, hogy az alkotók vezetékneveinek (ROssellini, GOdard, PAsolini, Gregoretti) kezdőbetűiből alkossák meg a film címét.
Rendező Roberto Rossellini
Jean-Luc Godard
Pier Paolo Pasolini
Ugo Gregoretti
Producer Alfredo Bini
Műfaj filmdráma
Forgatókönyvíró Roberto Rossellini
Jean-Luc Godard
Pier Paolo Pasolini
Ugo Gregoretti
Főszerepben Rosanna Schiaffino
Jean-Marc Bory
Ugo Tognazzi
Mario Cipriani
Zene Carlo Rustichelli
Operatőr Luciano Trasati
Mario Bernardo
Jean Rabier
Tonino Delli Colli
Vágó Nino Baragli
Jelmeztervező Danilo Donati
Szereplők:
Orson Welles (a rendező)
Mario Cipriani (Stracci)
Laura Betti (a díva)
Edmonda Aldini (a másik díva)
Ettore Garofolo („angyal”)
Maria Bernardini (Natalia, a vetkőző nő) (nem szerepel a stáblistán)
Elsa De Giorgi (a producer felesége) (nem szerepel a stáblistán)
Rossana Di Rocco (Stracci lánya) (nem szerepel a stáblistán)
Vittorio La Paglia (Pedoti, az Italia Sera újságírója) (nem szerepel a stáblistán)
Tomas Milian (centurio) (nem szerepel a stáblistán)
Franca Pasut (látogató) (nem szerepel a stáblistán)
Adele Cambria (látogató) (nem szerepel a stáblistán)
Показать еще
Присоединяйтесь — мы покажем вам много интересного
Присоединяйтесь к ОК, чтобы посмотреть больше интересных видео и найти новых друзей.