Naiv tájékozatlanság volna azt gondolni, hogy a második világháború vége a normális kerékvágásba való azonnali visszatérést jelentette. Úgy a vesztes, mint a nyertes államok posztapokaliptikus terekbe szorultak, a népesség látványosan megtizedelődött, a gazdaság döcögve küzdött a túléléséért. Ebben a konstellációban az ún. „csendes generáció” háborúban felnőtt tagjai nem véletlenül lettek a demográfiai adatokat berobbantó baby boomerek szülei. A háború utáni világban az újjászületés kézzelfogható metaforái a gyermekek lettek. A traumákat elfelejteni képtelenség, viszont az új élet magában hordozta a felejtés ajándékát. Kantemir Balagov második rendezése áttételesen ezt a gigászi háttérfolyamatot csomagolja két fiatal nő zavaros kapcsolatába, melyben a szolidaritás és az összetartozás hatalmas áldozatokat kíván. A Beanpole – a háborús filmek alműfaját elegánsan kikerülve és azt művészfilmes elbeszélésmóddal felcserélve – egy olyan űrről beszél, amit (a film egyik főhőse szerint) kizárólag egy magzat tölthetne be. ja (Viktoria Miroshnichenko) egy leningrádi kórházban dolgozik nővérként, ahol a háború eltorzult hőseit ápolja. Bár testét nem borítják hegek, Ija szintén háborús sebesült. Rohamszerűen előbukkanó poszttraumás stressz szindrómája időnként megbénítja, mobilitásától megfosztja. A csupán pár éves Pashka (Timofey Glazkov) anyjaként minden öröme a kisfiúban koncentrálódik. Közös játékuk közben Ijának rohama lesz és Pashka tehetetlenül megfullad a nő szerető keble alatt. A tragédiát követően tér vissza Ija életébe Mása (Vasilisa Perelygina), a Vörös Hadsereg megtépett exkatonája. Találkozásuk során derül ki, hogy ő Pashka vérszerinti anyja. Mását fia halálának híre váratlan útra tereli. Az elszenvedett hiszterektómia miatt meddővé vált Mása leküzdhetetlenül vágyni kezd egy újabb gyermek után. A szülés feladatát pedig apránként a véletlenül gyermekgyilkossá vált Ijára erőlteti. Ija és Mása karakterei finoman egészítik ki egymást, megjelenésüktől egészen szimbolikus szerepeikig. Ija egy hófehérszőke, nagytermetű, magas lány, amire a film angol címe is utal (a beanpole szószerinti fordítása paszulykaró, de magyarul talán a langaléta szó találóbb). Az utóbbi évtized művészfilmes termésében a kollektív nemzeti traumákat feldolgozó történet alapvetően Lengyelországot és Pawlikowski filmjeit (Ida, Hidegháború) jelentette. A Beanpole azt jelzi, hogy Oroszországnak szintén van miről mesélnie, és végre él is a lehetőséggel, amit Iván gyermekkora óta elvétve aknázott ki. Balagov filmje a gyermeken keresztüli újjászületés keserédes mítoszával pedig komoran fogalmazza meg azt, hogy a háború túlélőinek továbbra is harcolniuk kell – immár a múltjukkal.
Показать еще
На видео отмечены:
Присоединяйтесь — мы покажем вам много интересного
Присоединяйтесь к ОК, чтобы посмотреть больше интересных видео и найти новых друзей.