Román nemzeti filmeposz: a kétrészes Mihai Viteazul (Vitéz Mihály, 1970). Az első rész címe Călugăreni (a hely, ahol Mihai Pătraşcu vajda megverte Szinán pasa hódító seregét 1595-ben), a másodiké Unirea (Az egyesülés) . Ezúttal a rendező már teljes fegyverzetben vonultatja fel minden tehetségét, kreativitását és a történelem gombolyagával macskaként játszadozó mesélőkedvét. Csakhogy ami a dák homály esetében bocsánatos bűnnek minősül (ma sem tudunk róluk sokat), a 16-17. század fordulójára vonatkoztatva nem az. Az első résszel nincs is annyi baj: a krajovai bán küzdelme Havasalföld trónjáért és a hódító török birodalom ellen, mindez belefér az „Így történt, így mesélem” narratíva keretei közé. A második résznek azonban semmi, de semmi köze nincs a kor történelmi eseményeihez. 1600-ban nem volt semmiféle Egyesülés. Mihály vajdának nem voltak, nem lehettek elképzelései nemzetről, egységes román földről, sőt románságról sem, hiszen maga a „román” szó is csak később került használatba. Ez a film szimpla történelemhamisítás. Más kérdés, hogy a kidolgozás egész korrekt. Külön kedvencem Báthory András (megint szegény Kovács György) lefejezési jelenete, ami mintha egyenest egy amerikai trash-horrorból érkezett volna: a fejnélküli test felül, a testnélküli fej pedig pislog a fűben, mire a fa mögül leselkedő Báthory Zsigmond elhányja magát. A gyulafehérvári bevonulás viszont (ami azért vicces, legalábbis nekem, mert végül a vajdahunyadi várba érkezik az új uralkodó) egy Ceauşescu-ünnep hangulatát idézi, ahol az erdélyi népek virágot dobálnak a felmentő, országegyesítő seregre. Kár, hogy semmiféle irónia nem rejtőzik a képek között. Pedig időként mintha lekacsintana valaki a vászonról, mondjuk, egy időfüggetlen narrátor: például amikor Báthory Zsigmond (Ion Besoiu) rajtakapja feleségét, amint Basta generálissal hempereg, és, mielőtt kiheréltetné a nagy stratégát, nejére mutatva ezt mondja: A történelem IS nagy kurva! Hát az. Bármilyen nemzeti filmeposznak lefekszik. (
filmtett.ro)