Cölibátusra "ítélt" papok testi vágyakkal való küszködésének ábrázolása régi téma a festészettől a színházon és irodalmon keresztül a filmig szinte minden művészeti ágban – így nem újszerűsége, hanem néhány igazán erőteljes filmes momentuma miatt érdemes Az Ő nevében című lengyel filmet megnézni. Mindentől messzi kis faluban hoz létre javítóintézetből érkező fiataloknak ifjúsági központot az a fiatal pap, aki sok szempontból az ideális egyházfit testesíti meg: a formalitásokat tekintve laza (a templomfal tövében álldogálva gyóntat), az elvekhez viszont szigorúan ragaszkodik. Célja, hogy olyan közeget teremtsen a viselkedési problémákkal küszködő fiatalok számára, ahol azok a minimális korlátozottság mellett tudnak szocializálódni. A gondok akkor kezdődnek, amikor pont a közvetlenségből és a közelségből fakadóan néhány fiúval olyan helyzetek alakulnak ki, amelyben kénytelen megszüntetni a távolságtartást, kénytelen levetkőzni a papi hivatással járó „méltóságot”, komolyságot sugárzó viselkedést. A film fő kérdése a történet konkrét kérdésfelvetésein túl, hogy miképpen lehetséges a testiség minden nemű involválása nélkül elgondolni a szeretetet, emberek egymáshoz való közelségét, és hát végső soron a felebaráti szeretetre alapozott keresztény hitet. A különböző testi jellegű kísértéseknek és szenvedélyeknek kitett pap történetében csak további csavart jelent, hogy főhősünk ráadásul meleg, ami a katolikus egyház legújabb kori sajtódossziéjában egyáltalán nem mutat jól. Nem szabad ugyanis szó nélkül elmenni a mellett, hogy a film 2013-ban elnyerte a Teddy Award-ot, a Berlinálé queer díját. Talán az a hihetetlen érzékenység a leginkább rendkívüli ebben a filmben, amivel a férfiak közötti csábítás és testi közeledés fokozatait megjeleníti, amely során szinte észrevétlenül lépnek át a szereplők a „férfias” kiállás, a játékosság és az incselkedés szinte érzékelhetetlen, ám mindig testi értelemben megnyilvánuló határvonalain. Valószínűleg az is sokat nyomott a fenti díj odaítélésében, hogy ráadásul mindezt egy női rendező volt képes ily kifinomultan ábrázolni, aki nem a melegséget tálalta problémaként, hanem azt a helyzetet, hogy a katolikus egyház évezredes logikája a testi vágyak elkerülése érdekében egyneműeket zár össze. (Gyenge Zsolt - Filmvilág)