Letaglózó erejű betekintést nyújt a nyolcvanas évek politikai elnyomásának világába a media designerként és íróként is ismert Fabricius Gábor első nagyjátékfilmje, amit egyáltalán nem érdemtelenül díjaztak az idei Velencei Filmfesztiválon. Frank Róbert egy punkegyüttes frontembere, aki majdnem 1984-ben (valójában ’83-ban, de az évszámot még a főszereplő is rosszul mondja egyszer, nem véletlenül) próbál a maga módján szóhoz jutni a kádári Magyarországon. A hatóságok nem akarnak mártírokat gyártani, ezért a lázadó zenészt és a hozzá hasonlókat inkább nem börtönbe csukják, hanem a pszichiáterekre bízzák sorsukat, akik aztán olyan csodásan disszonáns paranoiás „tünetekkel”, mint a „túlzott igazságérzet” és „javíthatatlan igazságkeresés” előbb a nyílt, aztán a nem javulás (valószínűsíthető) esetén a zárt osztályra irányították a politikailag nem kívánt személyeket.
Комментарии 2