Egy gyönyörű, romantikus alkotás, egyik nagy kedvencem ez a film, a sármos és jóképű Rupert Penry-Jones
főszereplésével,aki Wentworth kapitányt alakítja benne. Bevallom, gyengéim a szőke pasik!
Anne Elliot, azaz Sally Hawkins még úgyahogy szépnek mondható, az angol nőkhöz képest legalábbis mindenképpen...egy csinos magyar hölgyhöz viszonyítva már nem annyira, de azért bájos.
Tetszenek ezek a karót nyelt, komoly angol úriemberek, mint Mr. Darcy is, a Büszkeség és balítéletben.
Ráadásul szegény Selmeczi Roland (sajnos már nincs köztünk) kellemes, férfias hangszíne remekül illik a karakterhez és Oroszlán Szonja is jó választás volt. Egy jó szinkron mindent visz! Nem mindegy.
Ez a Mary (Anne húga) egy elviselhetetlen nőszemély, iszonyatos hisztérika, kényeskedő pitsa...milyen rosszul van, meg az ő állapotában...ugyanmár, be kell fogni egy kis munkára, mondjuk pucoljon ezüstöt és máris elmúlik az idegroham. Tönkreteszi a házasságát az állandó hisztikkel, Anne-t is többször kellemetlen helyzetbe hozza, nem tud viselkedni, nem "ladylike", ahogy azt az angolok mondják. "Elásni magam egy gyerek mellett..." Egy jó anyának fontosabb a gyereke egészsége, mint a társasági összeröffenések...milyen nő az ilyen!? Visszatérve a belterjességre, szerintem, attól ilyen rondák a brit nők, mert össze vannak zárva egy szigetre és csak egymás között szaporodnak...
Bár elnézve, mennyi migráncs van náluk, ez a helyzet idővel csak javulhat! Muszlim vér oltványként a régi vérbe.
Szvsz, Mary esetében 1-2 jól irányzott pofon sem volna sok. Bár nem vagyok híve az erőszaknak.
Amúgy Wentworth kapitány van vagy 185-190 cm...igazán férfias jelenség. Nekem például sosem jutott 165-175 centis kerti törpéknél magasabb. Ő meg egy Igazi Férfi! Merthogy a centik igenis számítanak...mindenhol.
És a buksza kellemes körmérete sem utolsó szempont! Ő egy jó parti.
Meg tudom érteni Anne-t, ilyen pompás, lélegzetelállító férfi nem mindenkinek adatik. Sajnos.
Másrészről pedig csak a töltött káposzta jó felmelegítve. Ami egyszer nem működött, az később sem fog feltehetőleg. Az emberek nem változnak, kutyából sem lesz szalonna, ahogy a mondás tartja. Én legalábbis se megbocsátani, se feledni nem tudok, de ami a legfontosabb: nem tudok megbízni az illetőben újra...hogy aztán megint belémtaposson. Nem. Ez teljesen ki van zárva. De attól még szép történet. Jane Austen romantikus típus volt, ő idealistaként hitt abban, hogy meg tudnak változni az emberek. Én meg realista vagyok és nem hiszek abban, hogy bárki is meg tudna változni, ráadásul nem is szeretem az embereket és nem bízok magamon kivül senkiben sem. Az emberek minden egyes nap bizonyítják körülöttem, hogy nem lehet bennük megbízni, én csak magamban bízom. Magamban még nem csalódtam. Remélem nem is fogok. Magamra számíthatok és mindig itt vagyok magamnak.
Az én elveim szerint ők ketten nem illenek össze, de próbálkozhatnak, ha van türelmük és idegrendszerük hozzá. Nekem már nem lenne a helyükben. Szerintem próbálkozni a kutyák szoktak, a lábukat emelgetve, akkor is, amikor már egy csepp vizelet sem jön ki belőlük, de attól még emelgetik nagy bőszen a hátsó lábukat, száraz húgyhólyaggal is. Na ez kábé nekem ilyen, Anne és Wentworth között. A kapitányhoz én illenék
, én ugyanis nem törtem össze a szívét. Anne-nel ellentétben...
Hideg volt hozzád, gonosz volt veled, másokkal flörtölgetett, próbálkozott a hátad mögött...egy ilyenben újra bízni? A hűség kérdésében nagyon konzervatív vagyok. Tőlem egy férfi mindent! megkap, nincs szükség arra, hogy idegen pitsák képeit lájkolgassa, ha ezt tette, a hiba az ő készülékében van, nem az enyémben. Ha engem választ, onnantól maximum a nőrokonai létezhetnek rajtam kívül...ha engem választ, más nem létezhet. Én ilyen végzetes kapcsolatban hiszek, mert a végzet asszonya vagyok. Na ez az, amire a férfiak nem vevők. Legalábbis akikkel eddig találkoztam, erre nem volt vevő egyik sem. Ő bajuk. Akkor kellett volna megbecsülni az ajándékot, amit a személyemben kaptak és nem utólag sírni. Már késő. Nem vagyok töltött káposzta. Vacsorázzanak máshol és mást. De ne engem. Bár ők leginkább a svédasztalt szeretik...lájk és magszórás. Tartás, önbecsülés!
Tartalom:
Nyolc éve már, hogy Anne Elliot (Sally Hawkins) környezetének nyomására elhagyta vőlegényét, amikor Frederick Wentworth (Rupert Penry-Jones
) újra felbukkan az életében. Hamarosan hirtelen elkapott szempillantások, zavarbaejtő, feszült, várakozással teli pillanatok szemtanúi lehetünk. Vajon felgyúlhat-e még a régi érzelem? Képes lesz-e Anne ismét magához vonzani a valaha egy hibás döntéssel eltaszított férfit? S hogyan érez az összetört szívű férfi, aki nemcsak ugyanolyan jóképű, mint annak idején, hanem immár kellő vagyonnal is rendelkezik, s akit a környék bájos fiatal lányai egytől egyig meg akarnak hódítani. Jane Austen Meggyőző érvek címen is megjelent regényének filmváltozatában a modern lélekrajz eszközeivel remekül ábrázolja az érzelmek hullámzását remény és kétségbeesés közt.