Ma már – minden ellentmondásossága ellenére – közmegegyezés van arról, hogy a Vertigo / Szédülés Alfred Hitchcock egyik legfontosabb (ha nem „a” legfontosabb) filmje, mondjuk a Psycho vagy a Hátsó ablak mellett, amely évtizedekre elemeznivalóval látott el a filmesztétáktól a pszichológusokon át a genderelmészekig sok mindenkit. Ennek ismeretében talán meglepő, hogy annak idején egyáltalán nem fogadta osztatlan kritikai és közönségsiker, a szaklapokban meglehetősen mérsékelt értékeléseket kapott – egy szó mint száz, a fogadtatását inkább bukásként lehet leírni. A kritikusok többsége a cselekményt túl egyszerűnek tartotta, amely ráadásul a műfaj – a thriller – szabályainak sem tesz eleget, például a bűnös nem bűnhődik meg (ez egyébként Hitchcock egyetlen ilyen módon lezáratlan filmje). A Szédülés ezzel szemben nagyon is komplex alkotás, amely a német romantika doppelgänger-motívumából éppúgy merít, mint Pygmalion antik mítoszából, és talán többet mond el a szexualitás, a halál és a bűn lélektanáról, mint a mester bármely másik filmje. És akkor még nem beszéltünk a technikai újítások jelentőségéről…A Vertigo egyike azon filmeknek, amelyeket csak „az öt elveszett Hitchcock”-ként (Five Lost Hitchcocks) emlegetnek, és amelyek több mint egy évtizeden át nem voltak láthatóak sem moziban, sem tévéképernyőn. Az történt ugyanis, hogy a mester visszavásárolta öt műve (Szédülés, Kötél, Bajok Harryvel, Az ember, aki túl sokat tudott, Hátsó ablak) forgalmazói jogait, és lányára hagyta örökségül. Aki viszont úgy gondolta, hogy kicsit felnyomja a jogok értékét, apja halála után busás összegért el is adta azokat a Universalnak, így az „elveszett filmek” ismét forgalmazhatóak lettek.