Ali magára marad 5 éves kisfiával, Sammel, akit szinte nem is ismer. Kényszerűségből illegális utcai harcból tartja fenn magát. Egy éjjel egy kocsmai verekedés összehozza a gyönyörű és magabiztos Stéphanie-val, aki delfinidomárként dolgozik a helyi aquaparkban. Mikor újból találkoznak, Ali megtudja, hogy a lányt baleset érte: elvesztette mindkét lábát és álmai jó részét. A férfi elhatározza, hogy segít rajta - sajnálat és szánakozás nélkül. A lány pedig újra élni kezd. "A rendező továbbra is hű marad karaktereihez, így a Rozsda és csontban is züllött, a társadalom perifériájára szorult, bajba sodródott, vagy egészen kriminális szereplőkkel operál. A karakterek élete nyers, naturalista ábrázolást nyer, amely belevet minket az élet durvaságába és brutalitásába. Audiard nem próbál szépíteni, eltakarni, másnak mutatni vagy felmenteni, kendőzetlenül mutatja meg a jobb és a rosszabb pillanatokat is. A néző sokáig küzd magával, hogy elfogadja, eltűrje vagy kiakadjon a szereplők gyakran felelőtlen döntésein, viselkedésén, a rendező pedig nem kímél senkit, egymás után vágja a közönség arcába az erőszakos jeleneteket. A főszereplő, Ali (Matthias Schoenaerts) ugyancsak űzött vadként él vészesen agresszív életet egy lecsupaszított létszinten, amit csak időnként-óránként tud megszelídíteni a maga dühével is küzdő Stéphanie (Marion Cotillard). Audiard azonban nem lenne igazi humanista, ha a kilátástalan világból ne mutatna reményt és megmenekülést, így a régóta várt, az utolsó pillanatban érkező, éppen ezért megrendítő, egyetlen őszinte érzelmi reakció képes elhitetni velünk, hogy mindenhonnan van visszaút. Audiardnak pedig az a legnagyobb érdeme, hogy mindezt hitelesen tudja megmutatni a nézőnek." (filmtekercs)