Nigel Cole olyan üdítő, pozitív üzenetet hordozó “drámai vígjátékokkal” okozott eddig örömet a nézőknek, mint az elszegényedését marihuánakertészkedéssel megakadályozó, tisztes háziasszony története, vagy amelyikben szintén köztiszteletben álló angol háziasszonyok állnak össze egy meztelen naptárfotózásra, hogy a bevételből az egyik barátnőjük leukémiás férjének ápolását finanszírozzák. A Harc az egyenjogúságért (magyar) című 2010-es filmjében is marad a női témánál, azonban ezúttal egy valós eseményt, az első angol női sztrájk történetét meséli el.1968 június 7-én valóban sztrájkolni kezdtek a Ford Company egyik angliai összeszerelő üzemében, az Essex megyei Dagenhamben az ott elsősorban ülések és belső kárpitok varrásával foglalkoztató nők, elsősorban rossz munkakörülményeik, majd később a bérük a férfiak bérszínvonalához való emeléséért, azonban a sztrájkot vezető, karizmatikus Rita O’Grady figurája fiktív jellegű, illetve, több valóságos személy jellemvonásából lett összegyúrva, a jobb dramaturgiai hatás kedvéért. Ettől függetlenül, maga a film hozzávetőleg híven követi az eseményeket. Angliában (és tán az egész világon) addig nők még soha nem sztrájkoltak saját jogaikért, s főleg nem az egyenlő fizetésért. Küzdelmük alapjaiban rázta meg a konzervatív Angliát, s eredményeik például szolgálhatnak azóta is minden egyenjogúságért küzdő női mozgalom, de igazából minden, bármilyen indokkal elnyomott kisebbség számára.Rita egyszerű angol munkásnő, egyben családanya, akit talpraesettsége, bátorsága, valamint felvágott nyelve repíti a varrógép mellől a sztrájk élére. Képes szót érteni a nőkkel, de az addig kizárólag férfiak uralta szakszervezeti gyűlésen, se később a politika színpadán is helytáll. A Hajrá boldogság! című parádés film elementáris főszerepével berobbant Sally Hawkins most is Harc az egyenjogúságért - Sally Hawkinsremekel, féktelen energiája, utánozhatatlan, cserfes bája most is süt, sőt mit több ragyog, s most is hengerel. Azonban úgy, hogy a legnagyobb boldogsággal feküdnénk elébe… Ellenállhatatlan teremtés, nem csoda, hogy győz. Mellette mindenki mellékszereplő csupán, még Bob Hoskins is.Nigel Cole ismét bájjal, sok humorral és nem kevéssé fanyar iróniával mesél akár komoly, tragikus dolgokról is, mint pl. a nemi diszkrimináció, a tanári erőszak vagy akár az öngyilkosság. Van lendülete, emellett biztos erkölcsi alapokon áll. Üzenetet fogalmaz meg e filmmel is, ez azonban egy pillanatig sem tűnik didaktikus fejtágítás leghalványabb szándékának, egész egyszerűen örömhírt közöl, reményt ad és biztat, felemel és vigaszt nyújt (minden vallásos bűbájtól mentesen). Igazi humanista, aki férfi létére a női egyenjogúság mellett voksol, de ugyanezt tenné, ugyanezt teszi minden igazán jó üggyel kapcsolatban is. (Pl. természetfilmesként kezdte a pályát). Ez a film is kihagyhatatlan, óriási pozitív élmény. (Asanisimasa: 9/10)