A film alapötlete egy valódi pszichopata Werner Kniesek ámokfutásából származik. A férfi először 16 évesen kísérelte meg anyja meggyilkolását, majd a két év rehabilitáció után újra megtámadta azt. Az asszony mindkét merényletet túlélte, Kinieseket pedig ismét lecsukták. A film kezdete, második szabadulásának napján veszi fel az események fonalát. Az osztrák hatóság úgy dönt, ad még egy esélyt a férfinak a társadalomba való beilleszkedésre, a döntés rossznak bizonyult és Kniesek aznap éjjel brutálisan lemészárolt egy egész családot. Gerald Kargl filmes adaptációjában néhány tényt, helyszínt és nevet megváltoztatott – a gyilkos neve meg egyáltalán nem derül ki. Legfőbb célnak, a főszereplő agyának feltárását tekintette. Az első percektől kezdve folyamatosan hallhatjuk a mészáros minden gondolatát, mely a személyiség horrorok (horror-of-personality) visszatérő emblematikus jegye (pl.:Amerikai Psycho;2000). A narráció efféle alkalmazása egyszerre zúzza szét a film fizikai terét, a látott és hallott dolgok összeegyeztethetetlensége miatt, és a mentális térben sem találhatunk fogódzót a férfi őrült gondolatainak kuszaságában. Ez a jelenség nagy hangsúlyt kap például az éttermi jelenetben, ahol szereplőnk hangosan harapdál egy véres kolbászt, s közben agyában a lehetséges áldozatokat figyeli és kommentárja véleményét a világról. Szinte egyik pillanatról a másikra jut el eztán kósza gondolataitól ködbe veszve, a város peremén lévő villába,rémtetteinek helyszínére. Az Angst egy egészen különleges műfaji elegy, hazájában, Ausztriában pedig egyedülinek mondható, ahogy ötvözik a valós eseményekkel operáló krimit, kissé dokumentarista képi esztétikával, meg némi slasher beütéssel. A film valós idejű narrációt használ és csak a második felében látható néhány ellipszis a jelenetek között. Karlg összeköt minket a pszichopata férfival, néma tanúságra kárhoztatva ezzel. A párbeszédes jelenetek rendkívül ritkák, az összefonódás szubjektív, igazi egyszemélyes dráma. A film a börtöncellában kezdődik, megismerjük a gyilkost (Erwin Leder), halljuk tőle múltját off-sreen monológján át, amelyben tükröződik múltja, tettei, szükségletei, szexuális vágya és elveszett gyerekkora. Börtönből való szabadulásától a megsebzett kisfiú vadásszá változik, és minden ember potenciális áldozattá. Első gyilkossági kísérlete egy női taxisofőr ellen irányul, aki lélekjelenlétének hála az utolsó percben kiszállítja a férfit autójából, s magára hagyja az erdei úton. Az erdőben bolyongva egy elhagyatottnak vélt házra bukkan, ám a betörés után szembetalálkozik a tolószékes, értelmi fogyatékos fiúval, majd a nemsokára megérkező anyjával és annak másik gyermekével. A férfi fejébe zárt őrületnek, keresve se találhattak volna jobb helyszínt a tombolásra az elszigetelt háznál. A dolog pikantériája, hogy az itt lakó áldozatok közül ketten tipikusan még a horrorfilmekben is tabunak számító kategóriába esnek - a „kötelező” női karakter mellet a tolószékes fiú és annak hajlott korú édesanyja. Ezek a tényezők nagyban hozzájárultak a film több országban való betiltásához és még nem szóltam a gyilkosságok milyenségéről! Gerald Karlg rendező nem elégszik meg némi gore fröcsköléssel, a női áldozat hosszas kínzását egy nekrofil hullagyalázással tetőzi be. Az aktust azonban nem követi az orgazmus kéjmámora, a gyilkos lemossa magát, a testeket belegyömöszöli a család autójába, majd útnak indul. A kamera lassú emelkedésbe kezd, és körkörös mozgásával bezárja a férfi saját félelmeivel a bűn és bűnhődés örök körforgásába. Zbigniew Rybczyński, Oscar-díjas lengyel operatőr nagyban hozzájárul az elmében való látványos utazáshoz. Snorricam beállításaitól vizuálisan is megelevenedik a gyilkos zavaros lelkiállapota. (A Snorricam egy kameramozgató eszköz - a színész testére egy különösen kisúlyozott keret van rögzítve, ami követi a test tengelyének a mozgását.Rendkívül drámai képi hatást eredményez használata, nem véletlenül népszerű még ma is a filmkészítők körében.) Gaspar Noé, kedvencei közt említi ezt a filmet, és rendezési tükrében nem lepődünk meg ezen. A másik nagy „rajongója” ennek az eljárásnak Darren Aronofsky, aki több ízben is alkalmazta már, gondoljunk csak a Rekviem egy álomért;2001 drogmámoros pillanataira. 1983-ban, az Angst készítésekor még csak gyermekcipőben járt ez a technológia, Rybczyński mégis zsigeri profizmussal használja azt. Mint itt az Underground rovatban bemutatott filmektől már lassan megszokhattunk, az Angst sem kerülhette el sorsát és számos országban betiltották Gerald Karlg remekét. A rendezőnek mindmáig ez az egyetlen munkája (egy dokumentumfilmet készített még 1980-ban Sceny narciarskie z Franzem Klammerem címen) a film költségvetése teljes vagyonát felemésztette és a tiltólisták miatt mindennemű bevétel esélytelenné vált. Az évek múltán kult státusza viszont egyre erősödött, köszönhetően a szakmabeliek (pl.:Gaspar Noé) méltató kritikáinak és más filmekre való hatásának (Henry: Portrait of a Serial Killer; 1986).