Az eltévedt golyó mint magyar fordítás nagyon mellément, mert nem egészen fedi le a történet lényegét, de még csak rossz helyen sem volt az a golyó. Lino tehetséges sufnituningos, akit börtönbe csuknak. Lesz egy pártfogója a rendőr Charas személyében, aki arra kéri Linót, használja a képességeit a szabadulásért cserébe, és vegye gondjaiba a hatósági szerv autó apparátusát. Charast viszont saját kocsijában lövik le korrupt társai, miközben Lino az anyósülésen ül. De ki hinne egy elítéltnek? Az alapsztori sem egy gordiuszi csomó, mindenki tudja, hogy a jók elnyerik jutalmukat, a rosszaknak pedig bűnhődniük kell. A készítők azzal próbálták meg érdekessé tenni a szokásos „romlott rendőr” témát, hogy egy macska-egér játékot eszeltek ki, ugyanis Lino, és a Charas haláláért felelős Areski egymást lepipálva próbálják megszerezni a bizonyítékot: Charas autóját. Idáig viszont el is kell jutni, ami nagyon döcögősen megy. A film feléig nem foglalkoznak a golyóval, jóformán meg sem történik az akció. Úgy tűnik, az írók maguk sem hitték, hogy egyedivé tudnák tenni azt a sémát, mivel az alig másfél órás akciófilm fele csak az alapszituáció felvázolása.Mikor végre egyről a kettőre lépünk, felvetődhetnek az első kérdések. Areski parancsot ad, hogy semmisítsék meg ezt a kocsit, de elég hamar kiderül, hogy egy másikat gyújtanak fel helyette. Az mondhatni mellékes, hogy miért nem maga Areski intézte a dolgot, vagy legalább tartotta szemmel az ügyet. De végül is miért nem Charas autóját égették el? Nem tudni. Azt már fel sem vetem, miért hagyták a műszerfalban a gyilkos golyót. Elvileg sokat látott, képzett rendőrökről beszélünk.Nyilván Lino mindent megtesz, hogy bebizonyítsa, Areski a hunyó, és ebben ki is merül a történet. Rajtuk kívül adott egy, számunkra ismeretlen okból idegenkedő exbarátnő – aki később persze Linóval karöltve, vidáman lovagol el a naplementében –, egy teljesen alkalmatlan felettes, akiről nem tudjuk, mi szükség rá, és Areski tettestársa, aki (elvileg, de nem világos) egy „váratlan fordulattal” Linó pártjára áll. És azért mondom, hogy nem világos, mert – ezt nem látjuk, csak Linótól halljuk, hogy – bevall mindent, de játszi könnyedséggel feledkeznek meg róla és hagyják a pajtában egy szék lábához (!) bilincselve. Egy szó mint száz, a karakterek szörnyen alulírtak, hiányoznak a motivációk, a tét, a subtext, minden, ami izgalmassá tehetne egy filmet. Még úgy is, hogy Lino egymaga elbánik egy komplett rendőrörssel.Talán a két autós üldözés töri meg a szürke monotonitást, de ezek sem kiemelkedően látványosak sem operatőri, sem kreatív szempontból, és olyan hosszúak, hogy megint az az érzés tört rám, hogy az időt akarják húzni. Ugyancsak közepesen, de nem gyalázatosan teljesítenek a színészek, az erősen ingatag jellemábrázoláshoz képest ki-ki tette a dolgát.Egyhangú és sablonos akciófilm Az eltévedt golyó, amiben csak azért járatták ide-oda a színészeket, hogy meglegyen a kvótaszerű 90 perc. Felejthető, de leginkább felesleges. (cinemániás)