Egy dobozban sok minden lehet. Ha ismerős hozza, talán ajándék van benne. Ha futár, talán pizza. Ha ketyeg, lehet, hogy bomba. Amennyiben a padláson áll, régmúlt idők emlékét őrizheti. S amikor egy roncsolódott arcú, kalapos idegen csönget vele az ajtón, akkor az egy titokzatos piros gombot tartalmaz.Általában ezt a piros gombot mindig csak végső esetben szabad megnyomni, ugyanúgy, ahogyan a piros kábelt sem tanácsos idő előtt elvágni. Aki ezt mégis megteszi, azzal furcsa dolgok történhetnek. Richard Kelly rendező (Donnie Darko; Domino) Richard Matheson Button, Button című elbeszéléséből készült legújabb filmje (amely már egy Alkonyzóna-epizód alapjául is szolgált) egy nehéz döntés következményeiről és furcsa emberek bizarr játékáról szól.Az éppen anyagi problémákkal küszködő NASA-mérnök (James Marsden) és tanárnő felesége (Cameron Diaz) egy titokzatos dobozt kapnak, amit egy bizonyos Mr. Steward (Frank Langella) hoz házhoz, és nem más, mint egy négyzetalapú hasáb, piros gombbal a tetején. A misztikus szereplő 100 dollárt ad előlegként, majd két választási lehetőséget kínál nekik: ha lenyomják a gombot, akkor valaki (valahol) meghal, ám további 1 millió dollár ütheti a markukat; ha ellenkeznek, azzal saját magukat hozzák veszélybe. Hezitálnak, haboznak, de végül egy életem-egy halálom alapon rácsapnak a pirosra. Felírják Mr. Steward kocsijának rendszámát, és azt teszik, amit ilyenkor a legkevésbé szabad: kapcsolatba lépnek a rendőrséggel.Közben félteni kell az elkényeztetett gyerkőcöt, aki még a pincében elrejtett bankókról sincs tájékoztatva. Innentől kezdve furcsa dolgok történnek, s a magát egyszerre drámai, horrorisztikus, thrilleres és sci-fi-tematikájúnak valló film ezennel már nem tudja magáról, melyik műfajdobozba zsugorodna legszívesebben. Túlnyomórészt komolyan vett, de gyenge effektusokkal megvalósított akciójelenetek jellemzik, gyorsan süllyed a b-mozik szintjére (olyan ordító közhelyekkel, hogy „nézz a fény felé/tükörbe és megtudod a választ”).Cameronnak jó a frizurája (a Vanília égbolt óta semmi sem változott), Marsden pedig Tom Cruise-ra hasonlít – ellenben színészi teljesítményüket nem lehet negatív kritikával illetni. A rendezés is jó, bár ugyanúgy kezdődik, mint a Darko: elképzelhető, hogy Richard Kelly-nek gyermekkorában enyhe iskolabusz-komplexusa volt és ezért indít mindig kisiskolások nagy, sárga járműbe való beszállásával. Az események fölött álló Mr. Steward pedig végig rémisztgeti a szereplőket, és velük együtt a nézőket is. Kár, hogy nem mesél például arról, hogy miért vérzik a főszereplőkkel párbeszédbe keveredő civilek orra – erre és még jónéhány hasonló jelenségre ne is keressünk magyarázatot. Tudományos intrika-fikciónk projektje amúgy már annál a ténynél elvérezhetne, hogy egy idegent nem engedünk be a lakásba csak azért, mert hozott egy skatulyát – főleg, ha egy villámcsapás torzított el az arcát. A sok különböző helyszín, a titokzatos csavarok viszont élvezetesek, s olyan precízen vannak összeállítva, hogy keresve sem lehetne hibát találni bennük.