Idegen civilizáció képviselője landol különleges űrjárművével az Északi-sark hómezején, nem messze egy amerikai kutatóbázistól. A lény, a dolog, a valami nagyszerűen alkalmazkodik a földi klímához, életben maradásához azonban egészen speciális erőforrásokra van szüksége, ami nem kis riadalmat okoz az állomás lakóinak.
Howard Hawks 1951-es A Lény – egy másik világból című kultikus alkotása borzalmas adaptációja az alapjául szolgáló novellának, de a mai napig szórakoztató film. John W. Campbell, Jr. Who Goes There? című 1938-as tudományos-fantasztikus novellája az egyik legfontosabb dolog, ami a sci-fi és a horror filmműfajával történt. Kellett ugyan 13 év, mire Hollywood először hozzáért az űrbéli alakváltó szörnyeteg klausztrofóbikus paranoia-történetéhez, de az legalább emlékezetes próbálkozás volt. Christian Nyby és Howard Hawks – aki producerként Nyby-t félretaszigálva ült a rendezői székbe – 1951-es A Lény - egy másik világból (The Thing From Another World) című kultikus B-filmje alapjaiban változtatta meg az mozgóképes ijesztgetés történetét. Hawks és Nyby egyértelműen olvasták Campbell művét, amiből saját szájízük és természetesen saját koruk szájíze szerint készítettek valamit, amit többnyire „laza adaptálásnak” szokás hívni. Nem mintha érdemes lenne nevén nevezni azt, ahogy lemészárolták a novellát. Nem az a film ez, amit az eredeti szöveg megkíván és megérdemel. Az űrből érkezett szörny Campbell eredetijében egy idegen faj Földre tévedt pilótája, egy olyan valami, ami képes felvenni bármilyen élőlény alakját-formáját, hozzáférve annak emlékeihez, elméjéhez és személyiségéhez. Mindezt védekezésként, valamint reprodukciós céllal teszi, saját túlélése érdekében. Campbell „dologja” ráadásul telepatikus képességekkel is rendelkezik, képes az életére törő emberek tudatába látni, látja és manipulálja gondolataikat. Ennélfogva Campbell novellájának szereplői minden próbálkozásuk ellenére is reménytelenül állnak a mű velejét jelentő problémával szemben: fogalmuk sincs, hogy ki közülük ember és ki az, akibe már beleköltözött a rém. Az ismeretlen, megfoghatatlan, emberi alakot öltő idegen veszedelem paralizáló paranoiájának démona ez, mely 1938-ban, a második világháború kitörésének előszelében is épp annyira volt a mindenkit megbénító arctalan rettegés metaforája, amennyire 1951-ben lehetett volna a világégés utáni idegtépő üldözési mániával telített hidegháborús helyzet példázata is. Hawks és Nyby filmjének legnagyobb hiányossága az, hogy lényük csak annyiban hasonlít Campbell szüleményére, hogy az űrből érkezik és embereket öl. Olvasatukban a dolog egy növény-ember hibridszerűség, ami ugyan képes ugyanúgy darabjaira hullva, részeire szétszakadva is fertőzni-gyilkolni, ahogy Campbell szörnye, de nem képes alakot váltani. Nyilván vékony jégen jártak volna egy emberekbe bújó, emberek között rejtőző, emberként viselkedő gyilkos szörnnyel a nagy hollywoodi kommunistavadászat feketelistás időszakában és nyilván nehéz lett volna technikailag kivitelezni a szörny átalakulását is, mindez azonban nem mentség. Az emberi vérrel táplálkozó és azzal szaporodó antropomorf növénylény a kor szörnyfilmjeinek egyszerű, tipikus monstruma. Hawks és Nyby ugyanakkor a novellában hangsúlyos paranoia motívumát megpróbálták átemelni a filmjükben csak „répának” csúfolt lény öldöklése közepette. Karaktereik rengeteget találgatnak-elmélkednek a „répa” természetéről és eredetéről, a szinte alig mutatott-látott lénytől való rettegés így képes a vászonról a nézők bőre alá is beférkőzni (nem mintha ez nem lett volna a kor alacsony költségvetésű, trükktechnikai téren erősen limitált B-horrorjainak bevett eszköze). Amikor pedig végül Hawks és Nyby megmutatja a James Arness által alakított növényszörnyet, mindenki csalódik. Hawks és Nyby szörnye az eredeti Campbell-szüleménnyel ellentétben nem bujkál, nem csak túlélni próbál, épp ellenkezőleg: azzal a tudatos céllal vadássza le a sarkvidéki bázis katonáit és tudósait, hogy megszálló faját tovább tudja örökíteni egy új bolygón. Nehéz tehát túl sok eredetiséget találni ebben a teljes mértékben B-filmes szörnyben, mellyel akkor és ott még elég volt azt üzenni, hogy bizony érdemes az eget, az űrt, a minket körbe ölelő bődületes ismeretlenséget félve fürkészni. (filmtett ro)