Illegális török bevándorlók és svájci határőrök félig igaz története. Az Oscar-díjas film, amit Ragályi Elemér fényképezett, már megint aktuális. Döbbent csend. Állítólag ez fogadta a bejelentést a ’91-es Oscar-gálán, amikor kiderült, hogy egy alig ismert svájci film nyerte a legjobb külföldi filmnek járó díjat. Csak Ragályi Elemér1 ordított, mint a fába szorult, hajnali hatkor, borotválkozás közben, amikor a magyar rádió bemondta – de őt is csak a felesége hallotta meg, és le is torkollta, hogy felébreszti a gyereket. Esélyesként a Cyrano-filmet emlegették, Gérard Depardieu-vel a főszerepben, amit részben Magyarországon forgattak, ezért nálunk is a Cyranónak drukkoltak az emberek. A svájci filmről és a magyar operatőréről senki se hallott.Hogy mégis A remény útja nyert, azt sokan azzal magyarázták, hogy a film egy évvel az elkészülte után „már megint aktuális” volt. Xavier Koller 1988-ban, egy kishírt olvasott a zürichi újságban egy kurd családról, akik illegálisan akartak átkelni az Alpokon, de kísérletük tragédiába fulladt. Mire moziba került a törökök népvándorlásáról szóló filmje, még időszerűbb lett: 1991-re ledőlt a berlini fal, véget ért a hideg-, de kitört a délszláv és az öbölháború, s a nyugatra tartó, inkább többé, mint kevésbé illegális bevándorlás tovább erősödött. Az amerikaiak az öbölháború és az iraki kurdok migrációja révén különösen aktuálisnak érezhették a problémát: nem csoda, ha a sanszos helyett a valóban megrendítő filmre szavaztak.