A Szexterápia cselekménye öt lazán összefüggő kis sztori, amiket egy szintén vicces kis karakter, valamint a párok lakhelye, társadalmi státusza és meglehetősen nyomorult szexuális élete köt össze egymással. Mindegyik kudarcos lepedőcsata mögött az őszinteség és bizalom szinte teljes hiánya áll. Az egyik pár hölgytagja nem meri elmondani bele kiskutyamód szerelmes párjának, hogy keményebb, férfiasabb, hovatovább, erőszakosabb szexre vágyik. Egy másik hölgy férfikönnyekre gerjed, míg egy férj -terápiás céllal- szerepjátékokban látja a megoldást. Van, akiben csak akkor támad gerjedelem, ha társa már békésen hortyog mellette… Megannyi, szexterápiavalóságban is létező szexuális magatartás, és mind mögött az eltérő igények, valamint azok kibeszéletlensége áll. És erre jön a slusszpoén 1., valamint slusszpoén 2., amit szintén nem részleteznék. Nem pornófilmet nézünk, hanem normális, civilizált felnőtteket, ahogy tulajdonképpen mindennapi problémáikkal küzdenek, melyek közül sok a rossz szexuális élet eredménye, sok viszont éppen oka a rossz szexuális életnek. Lawson ezeket a problémákat merész humorral és színészi játékkal jeleníti meg, helyenként frenetikus erővel, mely azonban néha kissé túl van húzva, túl van magyarázva. Legtöbb esetben megoldást is kínál, amit viszont nem tud megoldani, azt frappáns módon zárja le a slusszpoén 2.-ben. Mindezzel együtt, mégis az az érzésem, hogy az alapvető ötlet mégiscsak a süketnéma lány esete lenne, ez a többi csak a töltelék a filmben. Viszont legalább ki lehet bírni így is, és főleg, érdemes is kibírni.
(Asanisimasa: 8/10)