A visszahúzódó Mia (Luna Wedler) az új suliban kiszemel magának egy társaságot, ahová tartozni, csapódni szeretne, de azok természetesen túl menők ahhoz, hogy szívesen lássák a köreikben. Eleinte. Aztán Mia egyre többet bizonyít, így idővel elnyeri a lányok és a srácok bizalmát, de közben sorozatosan arcul köpi addigi önmagát. A film elején még esetlenül ártatlan kislány, hamarosan azonban már nem csak a barátnőinél néz pornót, hanem otthon is, hotelszobás szexet ajánl fel egy vadidegen harmincas fickónak (meg is valósul a találka), és újdonsült besztijével, Giannával (Zoë Pastelle Holthuizen) egy bolti lopás örömmámorában egy felüljáróról teszik ki a cicijeiket az alattuk elhaladó autósok legnagyobb örömére.De Mia közben végig érzi, hogy valami nem frankó. Nem érti magát, és azt sem, ami vele, majd hamarosan a testével történik. Ráadásul a nagy meg nem értettségében egyre jobban bekattan neki, hogy azok az emberek, akiket a szüleinek hisz, talán nem is az igazi szülei. Az új legjobb barátnőről meg kiderül, hogy imádja, ha ájulásig fojtogatják, szóval Mia (aki ezen a ponton is görcsösen bizonyítani akar) szintén bevállal egy menetet, de nála valahogy ez is egészen másképp sül el, mint kellene, aztán nem sokkal később azon kapja magát, hogy az anyja akváriumi halait zabálja kétpofára És ettől a ponttól egyre egyértelműbbé válik, hogy hová fog kifutni a történet. Bár nem lőnék le nagy poént, ha leírnám, hiszen nem kell ahhoz Sherlock Holmesnak lenni, hogy kitaláljuk a megfejtést, pláne, hogy a rendező saját maga spoilerezi el a sztorit a film előzetesében. És bármilyen meglepően is hangzik, ez tudatos lépés volt. Brühlmann egy májusi interjúban kifejtette, hogy hosszas gondolkodás után azért döntött így, mert nem akarta, hogy az emberek azt érezzék, itt egy újabb coming-of-age film egy lányról, aki meg akarja ölni magát, hiszen már kismillió ilyet láthattak.A rendező tehát úgy döntött, inkább lerántja a leplet a főhőse titkáról, csak figyeljenek rá oda az emberek. Miát pedig úgy hozza közelebb hozzánk, hogy közben rengeteg érthetetlen vagy antipatikus dolgot tesz – és amikor ezt írom, nem a főszereplő drogozásaira meg piálásaira gondolok, és nem is a fiatalokat már évtizedek óra nem értő nagypapa beszél belőlem. Vele együtt nem értjük, ami történik, és ha nem láttuk a spoileres trailert, mi is éppen csak annyit tudunk, amennyit ő maga is.dővel egyre világosabbá válik, hogy Mia átalakulása egy kafkai átváltozás, amiről egyszerre jutott eszembe a norvég Joachim Trier idén mozikba került filmje, a Thelma, valamint a francia Julia Ducournau Raw (Nyers) című mozija. Brühlmann ugyan egyiket sem látta a filmje megírása előtt (a Thelmát lehetetlen lett volna, a Raw meg állítólag csak azután jutott el hozzá, hogy többen párhuzamot vontak a két film között), a Kékről álmodom szoros rokonságot mutat mindkettővel.