1941, Jugoszlávia. Crni (Lazar Ristovski) és Marko jóbarátok, épp Crni belépését ünneplik vadul a kommunista pártba, amikor megindul a németek bombázása. Bombatalálat éri a belgrádi állatkertet is, aminek gondozója Marko öccse, Ivan, aki csak egy kismajmot tud megmenteni. Crni kevésbé tűnik elvhű kommunistának, inkább csak legalizálni akarja rablásait a gazdagoktól, és terhes felesége mellett szeretője a város híres színésznőjének, Natalijának is. A német megszállás elől a társaság egy kiterjedt földalatti pincébe rejtőzik, ahol hosszabb tartózkodásra alkalmas búvóhelyet alakítanak ki. A költözéskor megindul Crni feleségének szülése, aki ebbe belehal, de a fiúgyermek életben marad. 1944-re Marko egyre magasabb pozícióba küzdi fel magát a kommunista pártban, Crni pedig épp elvenni készül Nataliját, amikor a németek rajtuk ütnek és elkapják Crnit. Marko valamivel később kiszabadítja Nataliját és Crnit, de utóbbi véletlenül magára robbant egy gránátot és hosszabb ideig kénytelen a pincében gyógyulni. Eközben Marko rámozdul Natalijára és inkább akkor sem szól a pincében maradtaknak ellenállóknak, akik fegyvergyártással igyekeznek támogatni a mozgalmat, amikor már rég véget ért a háború és már 1961-et írunk... Elég egyértelműen itt egy összefoglaló műről van szó, amely az Odüsszeusz tekintetéhez hasonlóan megpróbálja a délszláv történelmet megfesteni egy baráti társaság életén keresztül, akik között vannak nézeteltérések és össze vannak zárva egy helyre. A második világháborúval nyit és a délszláv háborúkkal zár, amelyek körbeölelik a kommunista évtizedeket. Állítólag megjelennek benne a különböző etnikai szálak is, de ebből magyarként én nem sokat vettem észre, nem igazán látni külső szemmel hogy ki bosnyák és ki szlovén.A történet három főbb részre oszlik a történelem három korszakából: az első az 1940-es évek német megszállása idején játszódik. Bár ez a leghosszabb rész, érzésem szerint ez a legkevésbé jelképes, egyelőre csak felvezetik könnyedebb, humoros stílusban a karaktereket, élethelyzeteket. Emléket állít a partizánoknak, a népszerűsödő kommunizmusnak, amelynek talán több tagja opportunista mint hithű. A második rész Jugoszlávia fénykorában, az 1960-as évekbe repít minket, szerintem ez a rész a leginkább jelképes, közben pedig a könnyedebb hangvételből abszurdba vált: Marko a címet megmagyarázóan egy pincében zárja össze a népet képviselő ellenállókat, miközben megszedi magát a munkájukból. Itt szinte minden mozzanat jelképes kezdve kutyakajától a filmforgatáson át (kár hogy a rendezőt nem Kusturica alakította, metább lett volna tőle a film) Crni fiáig, ezért meg se próbálom felsorolni őket. Crni kijut a pincéből, Tito meghal, a harmadik részre már az 1990-es években járunk a délszláv polgárháborúkban, ami már egyáltalán nem vicces. A testvér testvérre támad, a korábbi nézeteltérések halállal végződnek. Végül a túlvilágon újra egyesül a társaság és a kamerába mondják: ne felejtsük múltunkat. (Artúr)