Will (Arnie Hammer) pultosként dolgozik egy new orleansi italmérésben. Ez az a fajta lokál, melyet mifelénk késdobálóként aposztrofálnak, elég gyakran fordulnak elő kisebb-nagyobb csetepaték. Will azonban látszólag elemében érzi magát, nem kis részben köszönhetően barátjának, a csinos Aliciának (Zazie Beetz), akivel elég gyakran a pohár fenekére néznek esténként. Egy este mikor Alicia és éppen aktuális pasija a szokásos módon a pultot támasztják, verekedés tör ki, melyben az egyik meglehetősen ittas törzsvendég súlyosan megsebesül. A helyiségben tartózkodó néhány fiatalkorú srác és leányzó sietve elhagyják a helyszínt, olyannyira igyekezvén, hogy elkerüljék az érkező rendőröket, hogy egyikük az asztalon felejti a mobilját. Will zárás után magához veszi a telefont. Mikor hazaér, barátnője Carrie (Dakota Johnson) már alszik. Will kíváncsiságában feltöri a telefont védő jelkódot, de legnagyobb megdöbbenésére a felugró chat applikációban valaki segítségért rimánkodik. A férfi csupán gyerekes csínynek tekinti a dolgot, ám a telefonra érkező egyre nyugtalanítóbb üzenetek végül csak elültetik benne a kétség magvait. Will egészen idáig normálisnak tűnő élete lassan fenekestül felfordul, ahogy a fiatalok által valahogyan elszabadított démoni erő lassan utat talál a férfi lelkébe.Érdekes koncepció, hogy a Wounds olyan szemszögből mutatja be a történteket, mintha a néző csupán egy másik, démonidézős horror filmmel párhuzamosan történő eseményeknek lenne tanúja. Teljesen lényegtelen, hogy a fiatalok mit és hogyan szabadítottak magukra; a nyitó jelenetsor után lényegében nem is látjuk viszont őket. Ami lényeges, az a központi karakter, Will drámája, akit a természetfelettivel történő mind szorosabb kapcsolata ráébreszt életének visszásságaira: a félbehagyott tanulmányokra, Carrievel lassan kiüresedő kapcsolatára, Alicia iránt táplált, talán maga előtt is titkolt érzelmeire, munkájának alantasságára és mindezeken túl leginkább arra, hogy ezeken képtelen értelmes módon változtatni. A drámai vonal nagyszerűen felépített és a színészi játék is ennek megfelelően erős. Emellett a nyugtalanító légkör is folyamatosan jelen van – helyenként némi démonos klisével és minimális jump-scare-rel megtámogatva -, mely a nem túl pörgős történetvezetés ellenére is képes volt a képernyő elé szegezni. Talán éppen ez a nüansz volt az, mely lehetővé tette, hogy odafigyeljek apró részletekre is.Ugyanis a Wounds legnagyobb hibája, hogy ha a történet egy adott pontján nem figyel oda az ember, gyakorlatilag lehetetlen kihámozni a film értelmét. Az IMDB-s adatlap komment szekciója tele van értetlenkedő bejegyzésekkel – teszem hozzá halkan – ezúttal nem teljesen alaptalanul. Ugyanis, ha lankad a figyelmed, egy nyúlfarknyi jelentben elmulasztod elolvasni Mary főiskolai – vélhetően angol irodalmi témában írt – esszéjének címét, mely T. S. Eliot – The Hollow Men című versét említi. Eliot verse nem egy egyszerű olvasmány (még magyarul sem, Vas István fordításában itt olvasható), de ami most minket érint, az a címszereplő üresekre vonatkozik. Az üresek olyan emberek, akik nem képesek indítékaikat tettekre váltani, vágyaikat beteljesíteni, elképzeléseiket megvalósítani és ráadásul tisztában is vannak saját ürességükkel. Ez a fajta hasadás gondolat és tett között képtelenné teszi őket arra, hogy kitörjenek saját lelki sivárságukból. A film során elhangzik, hogy az elszabadított gonosz erő éppen Will-t szemeli ki magának, mint a tökéletes porhüvely, utalva a férfi ürességére. A záró jelenetsor is jól illeszkedik ebbe a vonulatba: miután Will végleg szembesül a benne tátongó ürességgel, saját szabad akaratából engedi át magát a földön túli erőnek, hogy betöltse azt.