A Herzogra oly jellemző stílusjegyek természetesen e filmjében is jelen vannak. Már a történet kiválasztása is igazán herzogi lett. Aki ismeri a munkáságát az előtt nem titok, hogy a rendező szeret különböző legendás figurákat életre hívni (csak, hogy néhányat említsek: Nosferatu, Kasper Hauser stb.) és az Ő történeteiket herzogiasan elmesélni. A legyőzhetetlen is egy ilyen legendát jár körül! Központi figurája Zische (= legyőzhetetlen + a XX. századi zsidó kultúra egyik emblématikus alakja) egy kis lengyel faluban tölti mindennapjait. Szereti is ezt az életmódot, de egy nap felfigyelve óriási erejére Berlinbe hívják erőművésznek. A film központjában főként ez a berlini kirándulás áll, ahol a hősünket ért "élmények" valamilyen szinten majd formálják a személyiségét a későbiekben. A legyőzhetetlen számára a legmeghatározobb Berlin városában lévő tartozkodása alatt a munkaadójával való (Hanussen) kapcsolata. Ez a "kapcsolat" azért érdekes, mert két tejesen különböző értékvilágú, felfogású személyiség egymáshoz való hozáálását és viszonyának alakulását láthatjuk ami végül majd egy drámai végkifeletel zárul. Hanussen karaktere egy hataloméhes, csörtető alakhoz hasonlítható leginkább, aki szeret jól élni és kihasználni az emberek hiszékenységét.
Zische pedig ennek pont az ellentéte! Nem vágyik hatalomra, ő csak jól szeretné érezni magát a bőrébe és egyszerűen csak boldogságra vágyik. Kettejük viszonya két fontosabb esemény miatt hozz feszültségeket! Első alkalommal, mikor a zsidó származását eltitkolása véget, Hanussen arra "kényszeríti" a sámsoni erejű Zischet, hogy egy másik kultúra istenségét testesítse meg a színpadon. Az óriás ezt nehezen is türi, és bizony szóvá is teszi, de itt még ha nehezen is, de megbékül, saját kizsákmányolásával.
A második alkalom viszont már Zische békés természete ellenére is konfliktushoz vezet! Beleszeret a "nagy varázsló" által terrorizált zongoristalányba akit megsajnál és pártfogásába vesz. A két konfliktus közül mint már írtam ez utóbbi a mérvadó, ennek végén, Hanussen bosszúra vágyik, de végül is csak saját magának árt ezzel. Bírósági tárgyalás veszi kezdetét, minek végén kiderül, hogy egy egyszerű csaló, aki ráadásul a személyét illetően is átverte az embereket. Érdekes, hogy az ítéletet követően, a két szereplő bocsánatot kér egymástól és szinte már-már barát módjára búcsúznak egymástól. Hanussen felismeri, hogy hibát hibára halmozott és megérdemelt a büntetése. Véleményem szerint a film egyik csúcspontja ez a jelenet. Ezt követően az erőművész hazatér, szeretett családjához! De valami már megváltozott… Úgy érzi küldetést kapott, és ez a tudat egyre inkább felerősödik benne (mintha Hanussen innentől benne élne tovább. Azonban senki se hisz neki, kivéve imádott kisöccsét. A kisöcs és a báty kapcsolata is egy érdekes része a filmnek. Kettejük szoros kapcsolatát leginkább azzal magyarázhatjuk, hogy mindketten különleges emberek. Míg a báty sámsoni erővel rendelkezik addig a kisfiú egy igazi gyerekzseni. Érdekes, hogy Herzog milyen jól bánik a mellékszereplőkkel is. Ugyan a kisfiúról nem tudunk meg túl sokat, de mégis azzonal megszeretjük és érdekes alaknak tartjuk. Miután senki nem hisz „Sámsonba” így végül saját végzetét pont maga okozza testi erejével. Éppen bizonyítani szeretné hatalmas erejét, mikor is megsérül, és a seb elfertőződik. Ennek következtében az óriás korházba kerül, és csendben meghal. A záró rész egy álom (ez az álom „motívum is több Herzog műnél felüti a fejét különben) amiben a két testvér rákok között sétál, mikor is a végén Benjámin elkezd repülni, és végén elszáll a magasba. Ezzel a zárással, úgy érzem, Herzog azt kívánta nyugtázni, hogy a gyermek igenis megmenekül a veszélytől, amitől a bátya félt, illetve ami a küldetéstudatával áll összefüggésben. A rendezőzseni ezzel a zseniális történetel és a végén az igazán ötletes zárással újra eléri, hogy ezt a filmjét is már most így pár évvel a bemutatása után is klasszikus Herzog filmként tartsuk számon. Azonban jobban belegondolva ez nem is olyan nagy csoda! Herzogra mindig is jellemző volt ez a falyta profizmus. Mint mindig, így most is nagyszerűen választotta meg a szereplőit, (zseniális húzás volt Zische szerepére egy hívatásos erőművészt felkérni, csak úgy mint Tim Roth-ot Hanussen szerepére) hihetetlenül jó a színészvezetése és nem utolsó sorban megint egy elgondolkodtató és felkavaró alkotást kaptunk, amihez Hans Zimmer kiváló aláfestő zenéje is sokat hozátesz tovább emelve a tökéleteség felé az Invincible-t. Összességében tehát mint látszik nekem hatalmas filmélmény volt és részemről kötelezővé tenném mindenki számára, ha másért nem csak, hogy egy nagy filmélménnyel legyen gazdagabb

(kritikustömeg)
Нет комментариев