Szerelem. Hűtlenség. Halál. Három történet egy olyan világból, ahol a kutyákat könnyebb szeretni, mint az embereket, ahol a rossz talajon érlelt szerelem meghozza gyümölcsét: a szenvedést és a halált. A mexikói Alejandro González Inárritu első filmje modern elégiája három párt mutat be, az élet különböző ösvényeiről, a nagyváros különböző szegleteiből, olyan párokat, akiket a szerelmen kívül valami erősebb is összeköt – az élet. A három pár a szerelemért hűtlenséggel fizet, a hűtlenségért pedig szenvedéssel. Szerelem és szenvedés összenő, mint kutyával a bolha.
Inárritu filmje Bunuel egyes mexikói munkáihoz hasonlóan a könyörtelen realista történethez némi misztikumot és iróniát ad. Az olasz neorealizmust elsősorban az vitte válságba, hogy passzív szenvedő hőseit állandóan pozitívvá minősítette, s így felvetődött a kérdés: a sok nagyszerű és nyomorgó ember miért nem képes megváltoztatni a társadalmat, amelytől szenved? A Korcs szerelmek párjai nem pozitív hősök, mindannyian hibáztak, elfogadták a romlott társadalom diktálta feltételeket, saját tömegsírjukat ásták. A fordulatos szocio-akciófilmekhez szokott szemek az első epizód történéseit nézve még drukkolnak, reménykednek, a második epizód elkeseredett szürrealizmusa már a részvéthez is kevés, a néző meg sem lepődik tehát azon, hogy a harmadik történet egy kietlen pusztaságban végződik. Inárritu és novellista forgatókönyv-írója körülbelül annyira viseli szívén hősei sorsát, mint Darren Aronofsky Rekviem egy álomért című munkájában: semennyire.A Korcs szerelmek hőseinek sorsát a kutyák közelsége köti össze egy olyan nagyvárosban, melynek utcáit, sikátorait, lakásait ellepik a különféle ebek: kenyérkereső társak, a boldogság apró szőrös zálogai, éhező élettársak. Octavio bátyja kutyájával viadalokon keresi meg a meneküléshez szükséges pénzt, hogy szerelmes sógornőjével és annak kisbabájával egy emberibb világban élhessen. A nyomorult városrész fiataljai között nincsen különbség, pénzért bármire képesek: szerelemmel, hűtlenséggel, szenvedéssel fizetnek érte. Akárcsak Bunuel Az elhagyottak (1950) című filmjének mexikóvárosi nyomornegyedében, a bűnözés a napirend része, a kiszolgáltatottság együtt kel és fekszik az emberekkel, s mivel senki sem ártatlan, a Jó is csak a Rosszból születhet. Octavio jót akar, de eszközökben nem válogathat, sógornője iránt érzett elsöprő szerelme pedig éppen olyan vak, mint amilyen váratlan. A kutyaviadalokon nyert pénzből pelenkát, krémeket, babacikkeket vásárol, a többit pedig félreteszi. Arra azonban nem gondol, hogy szerelme talán igen, de pénze nem jobb és tisztább annál, amit bátyja képes adni, nem csoda tehát, hogy a „szerelmes” sógornő fogja a pénzt és lelép a férjével. A verhetetlen kutyát egy viadal végén lelövik, és egy koldus gyógyítja meg. A kutyaviadalok helyszíne Az elhagyottak istállójának örököse: állatok döntenek el emberi sorsokat, „nyomortanya, de a szalma, a széna, a puhaság, az akolmeleg már-már vonzó: gyilkos és áldozat makacsul itt bújik össze, mókásan „elrajzolt” állatok társaságában”, írja Bikácsy Gergely Bunuel-naplójában.Jóval markánsabb Bunuel-hasonlat illik a film második történetére, amely egy tehetős lapkiadó és egy fotómodell tragikus kapcsolatát meséli el. Tragikus, mert erkölcstelen: a családos Daniel elegáns lakást rendez be szerelmének, Valeriának, egyúttal kényelmes második életet önmagának. A lakás ablakából az ünnepelt modell saját magát csodálhatja egy megaposzteren, hosszú lábait és megfizethetetlen mosolyát, mindazt, amitől hamarosan meg kell válnia. Valeria a lakás meglepetés-átadásának napján karambolozik, soha el nem jövő boldogságának helyszínére tolószékben érkezik vissza, s lelki egyensúlyának végleg búcsút inthet, amikor szeretett ölebének rejtélyes módon nyoma vész a lakás parkettája alatt. A modell kényelemből, kelletlenül választotta a tehetős férfi szerelmét, akárcsak a Tristanát alakító Catherine Deneuve Bunuel 1970-es filmjében, hogy kiszolgáltassa magát szeretetének, bármi is legyen az. A padló alá szorult öleb az elsüllyesztett bűntudat metaforája, amely éppen azáltal kerül felszínre, hogy a parketta alatt ragad. Amikor Valeria az elviselhetetlen önsajnálattól teljesen összeomlik, lábát le kell amputálni, s a hasonlat teljessé válik: a féllábú Tristana ezúttal nem a süketnéma munkásfiúnak mutatja meg magát az ablakból, hanem az egykor a szemközti ház falán lévő megaposzter helyén álló feliratnak: „Bérelhető”. A hűtlen családapa szenvedéssel fizet szerelméért, de a hibából nem tanul: kudarcos házassága végnapjaihoz hasonlóan hamarosan újabb néma telefonok zargatják az „ifjú pár” mindennapjait.A két modern bunueli történetet ráadásként egy misztikus közép-amerikai fejlődéstörténet követi: El Chivo, a piszkos körmű hajléktalan bérgyilkosként tengeti napjait. Azelőtt elhagyta családját, hogy gerillavezérként harcoljon a szabadságért, börtönbe kerülve azonban családja szemében meghalt, egyetlen lánya semmit sem tud róla, aki egy falka kutyával él a nyomornegyedben.