Fábri a Horthy-rendszerről forgatott szatírát, hogy a Rákosi-korszakot állítsa pellengérre. A politikai rendszereken átívelő Hannibál tanár úr ma máshogy aktuális. Van valami sorsszerű abban, ahogy Móra Ferenc kisregényét megcibálták a rezsimek. Móra az 1920-as években, a Világ című napilap szerkesztőjének unszolására írta meg a Hannibál feltámasztását. A Horthy-korszak elé tartott görbe tükröt, de a szovjet hadifogságról és az orosz forradalomról sem rejtegette csípős véleményét. A nemzetieskedő politikát és az ostobaságot olyan sikerrel gúnyolta ki, hogy a megrendelő nem is merte közölni a kisregényt a húszas években. Feleky Géza szerkesztő olyan mélyre temette a kéziratot a padlásán, hogy évekig elveszettnek gondolták. Móra úgy halt meg 1934-ben, hogy azt hitte, a Hannibál feltámasztását soha nem fogják kiadni. A kézirat pár hónappal az író halála után került elő, szerencsésen átvészelte a II. világháborút, és 1949-ben végre publikálta a Magyar Nemzet – drasztikusan cenzúrázva. A kommunisták örültek a fajvédő Ébredő Magyarok mozgalom – a könyvben Töhötöm Szövetség – karikatúrájának, de az oroszokra tett kritikus és/vagy ironikus megjegyzéseket kigyomláltak a műből. Ezt a megcsonkított Hannibált vették át a könyvkiadások – a cenzúrázatlan változat csak 2004-ben (!) látott napvilágot –, amely azt a téves benyomást keltette, hogy Móra csak a fasizmus, nem pedig minden elnyomás ellen emelte fel a szavát. Fábrit persze nem lehetett átejteni: bár a filmrendező is csak a meghúzott Hannibált olvashatta, mégis meglátta benne a lehetőséget, hogy a fasizmus szatíráján keresztül a Rákosi-korszak visszaéléseiről, a koncepciós perekről és a megvezethető tömegekről beszéljen. Fábri a Körhinta után azért fordult feltámasztásához, mert elmondása szerint „az átélt történelmi megrázkódtatások következtében egyre jobban izgatott az erőszak kérdése, az erőszaktétel az embereken, a megalázottság és kiszolgáltatottság elviselhetetlensége, s szinte kényúrrá nőtt bennem az ellene való tiltakozás szükségessége”. Talán ennek a tiltakozásnak köszönhető, hogy a rendező – Gyenes István újságíróval és Szász Péter dramaturggal közösen – jelentősen átírta Móra kisregényét s ezzel megteremtette Nyúl Béla ikonikussá vált figuráját. Móra főhőse még egy frissen házasodott, a világot magabiztos iróniával szemlélő fiatalember volt, aki a kezében tartotta a sorsát. Fábrié viszont egy középkorú, szürke latintanár, akin átgyalogol a politika, amikor „szembeszáll a világtörténelemmel, amit a kultuszminiszter úr a középiskolák negyedik osztálya számára engedélyezett”. Érdekesség, hogy a köznyelvben a nyúlbéla a gyávaság szinonimájává vált, pedig Fábri Nyúl Bélája becsületes, egyenes tartású figura. Egy összetett ember, aki a hétköznapokban meghunyászkodik, de a nehéz helyzetekben egyenes marad a gerince. Ha tűz üt ki a szertárban, ő menti ki, amit ki kell, de a dicsőséget már az igazgató aratja le érte. Nyúl a veleszületett szelídségével képtelen kiállni magáért, ezért is alkalmas az áldozatszerepre. Naivan azt hiszi, úgyis győz a józan ész. Történelmi esszét ír Hannibál haláláról, amitől akadémiai tagságot remél, de csak apropót szolgáltat politikusoknak és újságíróknak, hogy meglássák valakiben a legújabb hazaárulót. „Forradalomra uszít a külvárosi tanár! A volt orosz hadifogoly Nyúl Béla Moszkva ügynöke.” „Mondanom se kell, hogy én híve vagyok a tudományos kutatás szabadságának, de azért nincs igaza önnek, édes barátom. Nem elég jó hazafinak lenni, az mindenki lehet, de intelligens embernek azt mutatni is kell. Látja, ha ön nemzeti alapra helyezkedett volna a tanulmányában, magyar nemzeti alapra… - De könyörgöm, a pun háborúkat nagyon nehéz magyar nemzeti alapra helyezni – tettem egy sápadt ellenvetést. Fábri arra érzett rá leginkább Móra írásában, hogyan farag mindenből politikát a diktatúra, és fosztja meg polgárait a szabad véleménynyilvánítás jogától. Még egy apolitikus Hannibál-tanulmány sem lehet teljesen ártalmatlan, ha a rendszer a saját igényei szerint írja át a történelmet, és az ókorba is az aktuális ellenség, a zsidók vagy épp a fajvédők rémképét vizionálja. Mindegy is, éppen kiét: a Hannibál tanár úr bravúrja éppen az, hogy megállapításait egyaránt vonatkoztatta a fasisztákra és a kommunistákra. Fábri filmjét az egyik első, modern parabolaként szokás dicsérni, amely áthallásokban beszélt a Rákosi-rendszerről és az akkortájt lelepleződött koncepciós perekről. Nem nehéz ugyanis az óbudai amfiteátrumban szónokló, pocakos államtanácsos alakjában Rákosit, a készen kapott interpellációban a koncepciós perek előre meghozott döntéseit felfedezni.