Juliane (Marceau), a párizsi rendőrkapitány csendes polgári életet él egy hatalmas vidéki villában férje (Johan Heldenbergh) mellett, akinek múltját de jelenét sem ismerjük (hogy mivel foglalkozik, vagy milyen származású, az rejtély marad). Egyedül a vezetéknevét ismerjük, amelyről feltételezhetjük, hogy flamand, bár ez, hangsúlyozni kell, a legkevésbé sem befolyásolja a történetet. A polgári letargia ellenére, amely időnként nyomasztó, Juliane érzi, hogy valami nem működik a párkapcsolatában, hogy a férje látszólagos közömbösség mögött olyan titkokat rejteget, amelyeket nem tud vagy nem akar felfedni. Nővére halálának évfordulója szikrát gyújt a rendőrnőben, amely arra készteti, hogy férje (kettős) élete után nyomozzon. Amit felfedez, az olyan erőszakos cselekedetek elkövetésére készteti, amelyekről azt hiszi, hogy megszabadítják őt a kontrollálhatatlannak tűnő dühtől. "Sokáig gondolkodtam egy olyan karakteren, akinek van egy egyenes viselkedése, egy kritikus pontja, és végül egy mélyebb belső igazsághoz való hozzáférése" - jegyzi meg Jean-Paul Civeyrac a Sophie Marceau által megtestesített karakterről, egy pszichológiai mélységről, egy "belső igazságról", amely sajnos hiányzik a filmből. A színésznő állandó, megszállott jelenléte ellenére, amely gyakorlatilag minden jelenetet birtokba vesz, karaktere mintha egy jégtömbbe lenne zárva, amely csak a szenvtelen arcát tükrözi. Mik a mélyreható motivációi? Milyen szerepet játszik bosszútervében a bántalmazott nővel való találkozása? A nemekről alkotott (szigorúan bináris), nagyon is tradicionalista (és patriarchális) elképzelés szerint Civeyrac a "szélsőséges" romantikus csalódás szorításában lévő nő kliséit állítja színpadra, egy olyan nőét, akinek - ellentétben a férjével (aki tüzes és csalhatatlanul hazudik) - nincs szüksége arra, hogy kielégítse vágyait, nem érez vágyat, mert ő joggal "nő", olyan lény, akit védeni kell, mint egy érzékeny virágot ("tiszta szívű", mondja a férj a szeretőjének). Csak a férje árulása vált ki benne egy nehezen gyógyuló nárcisztikus sebbel kapcsolatos lázadási mechanizmust. A film egy újabb elárult női karaktert állít színpadra (a lázadás egyetlen oka), aki az egyoldalú, hegemón és ragadozó férfiasság áldozata.