Aki szereti a korai Guy Rithcie-filmeket, az nem sokat csalódik ebben a kis brit szösszenetben.Mert itt minden adott. Adott a britség, adott egy meglehetősen ismerősnek tűnő, de mégis szerethető történet és egy sablon, amit ha jól használ az ember, akkor nem tud nagyot hibázni. A Schemers-ben pedig mindez összeállt. Egy skót kikötőváros és néhány fiatal, akik robbantani akarnak, de legalábbis pukkantani, hogy történjen már valami, ami felrázza az életet és megtölti a pénztárcákat.Főhősünk tehát két barátjával merő véletlenségből beszáll a disco-bizniszbe, koncerteket szervez, persze szigorúan piti alapon. De ahogy az lenni szokott, ahol tesznek valamit, ott történik is valami. A tét tehát nő, és persze vannak nők is, így főhősünknek és barátainak pénz kell. De honnan lehet pénzt előkaparni egy kikötővárosban, a nyolcvanas évek hajnalán? Hát persze, hogy az alvilágból. Ha eddig ismerős a történet, akkor már azt is tudjuk, hogy a fiatalok egyre nagyobb slamasztikába kerülnek, ahol az előremenekülés az egyetlen lehetőség. Ők pedig menekülnek, ahogy csak tudnak. Lelkesen, félve, de közben fiatalosan lazán, hogy eljussanak a végkifejletig, az „Itt most el lesz vetve kérem a kocka” dobásig, mely vagy bejön vagy sem.