Kevés erősebb kezdést tudok elképzelni annál, hogy tavaszi hóolvadáskor három jégbe fagyott, borzalmasan megcsonkított holttestet találnak a moszkvai Gorkij parkban. Szemüket kivájták, arcukat lenyúzták, ujjaikat levágták. Ha valakinek csalódást akarunk okozni, akkor csak idáig meséljük a filmet, és esetleg tegyük hozzá sokat sejtetően, hogy Martin Cruz Smith bestselleréből.Mert Michael Apted 1983-as munkája innentől akkora csalódás, mint amikor megtudtam, hogy a ’dácsa’, amit a 80-as/90-es évek fordulóján a tévéből az elérhetetlen luxus non plus ultrájának hittem, valójában csak a nyári lak oroszul, és nem feltétlenül jár mindegyikhez havas erdőszélen őzeket etető gyomorbajos pártfőtitkár, akár pezsgőhöz a vöröskaviár, hovatovább ilyen lakok vannak Magyarországon is, csak azokat összehányják a szakszervezetisek.Pedig minden adott, hogy kultuszfilm legyen.Zenéjét generációja legjobbja, a fiatal James Horner komponálta. Ez már önmagában hoz egy hangulatot az atomkuffer-súlyú főtémával, az aláciripeléssel, a szakaszos ajtócsapkodós effektekkel és az üldözéseknél idegtépő szintetizátorkaszabolással, de legfőbb atomszféraként ott lenne maga a Szovjetunió, a rőt Bizánc, amely olyan, mint a filmet studírozó Orion: már régen kihunyt, de még mindig sugározza felénk infravörösét.Minden szex-/sorozat-/rituális gyilkosságnak más a súlya, ha szovjet légnyomásba helyezzük, az elfojtások és suttogások szférájába, ahol túl sokan tűnnek el.