Mikor a felfoghatatlanul gonosz benyomakodik a hétköznapokba, a sokkolt ember gyakran a bevett túlélési mintához nyúl: démonizál és egyszerűsít. A skandináv krimi viszont arra mutat rá, hogy a gonosz forrása valójában nagyon is feltérképezhető, a társadalom vakfoltjainak és az emberi személyiségfejlődés együtthatásának eredménye. És megszületése ilyen módon valamennyiünk felelőssége is. A műfaj diadalmenetéhez a dán Jussi Adler-Olsen A Q-ügyosztály regénysorozatával csatlakozott, amiben két rendőr megoldatlan, rég elfeledett ügyeket próbál felgöngyölíteni. Könyvei sikerét azon nyomban követte a már-már futószalagon szállított filmadaptációk sora, és immár a harmadik feldolgozás kerül a mozikba.A Palackposta a három Adler-Olsen-film legsikerültebb darabja: kíméletlen nyíltsággal tárja a néző elé a gonosz mélységeit, megőrizve a skandináv krimik borongós, komor hangulatát. Hősei az amerikai hard boiled elődök nyomán marcona és önpusztító Carl Mørck (Nikolaj Lie Kaas), illetve kedvesebb, arab bevándorló társa, Assad (Fares Fares), már összeszokott páros, jó zsaru-rossz zsaru felállásban próbálnak egy kis faluban működő keresztény szektából elrabolt gyerekek nyomára bukkanni.A sorozat jellemző elemei itt is megbízható sorvezetőként bukkannak fel úgy a cselekmény, mint a jellemábrázolás szintjén. Lie Kaas markáns alakításában Mørck az antiszociális, otromba kívülálló, akinek tüskés jellemén egyre inkább átüt a mély empátia, amivel az áldozatok felé fordul. A Q-ügyosztály rendre olyan sértettek segítségére siet, akik a társadalom peremére szorultak: szó szerint elárvultak, védekezésre képtelenek, a szociális védőhálóból kiesettek, lelki vagy szellemi sérültek. A Palackposta előrelépése az eddigi epizódokkal szemben, hogy Mørck figurája végre reagál is erre az empátiára, és finoman fejlődni, illetve oldódni kezd. Az együttérzés tehát mind az áldozatok, mind a nyomozó irányába megváltó erejű.Az is ismerős, hogy az áldozattá válás közvetve valamilyen intézmény hanyagságának eredménye: a sorozatban döntő szerepet játszanak a korábban le nem ellenőrzött kis információk vagy éppen a szabályozások betű szerinti, de a józan emberi mérlegelést mellőző betartása. A nyomozás folyamatát most is három idősík szabdalja. A kutatás jelene váltakozik párhuzamosan a korábbi ügy múltbeli feltárulásával, illetve fokozatosan közéjük szövődik az elkövető személyes történetének régmúltja és motivációinak forrása, a gonosz születésének pszichológiailag világosan lekövethető stációi. Mert Adler-Olsen inkább kemény thrillerjeiben, mint krimijeiben soha nem az a kérdés, hogy ki az elkövető, hanem hogy hogyan lett azzá, és hogyan lehet megállítani. A Palackpostában erre a korábbi filmeknél alaposabb és részletesebb választ kapunk – antagonistája (Pål Sverre Valheim Hagen) pedig elődeinél határozottan démonibb figura