Az Elefánt című film témája egy megtörtént esemény köré szerveződik. 1999-ben két kamasz fegyveresen behatolt egy iskolába Coloradóban, és megölte tizenhárom osztálytársukat. Michael Moore dokumentumfilmes formában (Kóla, puska, sültkrumpli) már feldolgozta a Denver környéki iskola történetét. Gus Van Sant filmje éppen az elbeszélés megformálásában, a fikcionálási módban különbözik radikálisan Moore filmjétől. A rendező természetes életképekben, helyzetekben mutatja meg az iskola diákjait. A peroxidszőke fiút, a fotós srácot, a csúnya lányt, az amerikai focis fiút a „jócsaj” barátnőjével, a középkorú fekete bőrű tanárt, a három sztereotipikus amerikai barátnőt. A csendes vidéki iskolában olyan helyzetekben láthatjuk a szereplőket, amelyek kiemelik a filmet a bulvárzsurnalizmus kontextusából. A filmelbeszélés módja pedig találó feszültséget ad az ismert történetnek. Egyrészt a szereplőket gyakran hátulról látjuk, a kamera hosszan követi a szereplők tarkóját végig a folyósón, a csoportos jelenetek beállításai is végig meglepőek anélkül, hogy erőltetettekké válnának. A fikcionálási aktus, amelyben a film leválik a valós történet publicisztikusságáról, tovább fokozódik az időbeli ismétléssel. Ugyanazt a részletet más szemszögből is láthatjuk, de csak nézőpontváltás van, mely nem jár együtt narrációváltással. Ez a retorikai eljárás reflexiónak tekinthető a valós történet és a fikciós film viszonyát tekintve. A minimáltörténet bizonyos szereplői, helyzetei ezáltal felerősödnek, anélkül azonban, hogy valamilyen állásfoglalást jelentenének az alkotók részéről.A két fiú bemutatása lenyűgözően természetes. Számítógépes játékot játszanak és Beethovent az elektromos zongorán. Iskolát kerülnek, neten rendelik meg a fegyvereket. Minden indulat nélkül mennek az iskolába két táska fegyverrel. Az iskola udvarán találkoznak a világosszőke fiúval, természetes hangnemben tanácsolják neki, hogy ne menjen be az iskolába. A gyilkosság jelenetei sem tragikus hangvételűek, a helyzetek természetesek, rövidek, beleillenek a film folyamatába.Tűz keletkezik, az udvaron rémült tehetetlenség, rendőrt, a hatalom képviselőit nem látni. A téma, illetve az ábrázolás mikéntje lehetőséget ad számomra a jelenség szociológiai olvasatára. Foucault egy oktatási intézmény példáján értelmezi a hatalom és a szubjektum viszonyát. Az oktatási intézmény térbeli elrendezése, a belső szabályok, események egy képesség–kommunikáció–hatalom blokkot alkotnak. Az ott zajló tevékenységet egész sor szabályozott kommunikáción, az engedelmesség kódolt jelein és hatalmi folyamatokon (bezártság, felügyelet, jutalmazás, büntetés piramisán) keresztül alakítják ki. A kommunikációs struktúrát és a hatalmi viszonyokat kifinomult minták szerint hangolják össze. A két szereplő ezeket a mintákat, a hatalmi viszonyok kifinomult játékait fordítja meg, a hatalmi pozíció tengelyei mentén.Jelentős a kommunikációs szint nullfoka – a két fiú kiesik a kommunikációs rendszerből, amin keresztül a hatalom (intézmény, tanárok, szülők) kifejezi magát. A hatalom szó partnerek közötti viszonyokat jelöl, olyan cselekvések együttesét, amelyek másokat valamire késztetnek vagy kényszerítenek, amelyek egymásból fakadnak. A partnerviszony irányait változtatja meg a két fiú a filmben, egy mindent-vagy-semmit játékban. De erre nekik szükségük van ahhoz, hogy új hatalmi helyzet jöjjön létre, mert nincs más eszközük arra, hogy például felügyeletet gyakoroljanak az igazgató vagy a társaik felett.A hatalom gyakorlása: a cselekvéseknek mások cselekvéseire irányuló módja. Ennek fontos tényezője a szabadság. Hatalmat csak szabad szubjektumok felett lehet gyakorolni, akik előtt a lehetőségek szabadon kitölthető tere van. A filmbeli történésben valamilyen formában a hatalom kifinomult stratégiái fordulnak önmaguk ellen. Persze abnormális, mint általában a hatalom, és áldozatai vannak, de szerencsére a film nem válik moralizálóvá, nincsenek túlzott érzelmi kitörések, nincs túlzott agresszió vagy szenvedés ábrázolva. (filmtett ro)