Az Apokalipszis most egy vietnami háborús film. Ugyanakkor egy Joseph Conrad-adaptáció is. De mindenekelőtt útifilm. Nemcsak a szó szoros, filmen látható értelmében, amint a főhős a Nung folyón hajózik felfele, hanem a szó fausti, pokoljárás-értelmében, utazás az emberi elme legsötétebb bugyrai felé. Ezt az utat nemcsak a főhős és vele a néző teszi meg, hanem a stáb is, több hónapos, emberpróbáló forgatási pokoljárásában. Francis Ford Coppola nem harcolt a vietnami háborúban: nem tudhatta, hogy milyen volt, mégis az egyik legismertebb és legelismertebb vietnámos filmet készítette el, az Apokalipszis most-ot. Pedig a film alapanyaga nem is maga a vietnami fiaskó volt, hanem egy régi, 1899-es Joseph Conrad-kisregény, a Sötétség mélyén. Az ötlet, hogy a kisregény alapélményét át lehet ültetni egy 20. századi háborús helyzetre, John Milius forgatókönyvíró fejében született meg. Az Apokalipszis mosthoz az ötletet a Dél-Kaliforniai Egyetem legendás Film- és Televíziós Iskolájának egyik tanára adta, aki Miliust is tanította: azt állította, hogy Conrad fentebb említett kisregényét még senki sem tudta sikeresen adaptálni. A hatvanas évek végén Milius az éppen akkor dúló vietnami háborúba áthelyezve a kisregény cselekményét, megírta az Apokalipszis most egyik korai forgatókönyvét. Ironikus módon a majdnem tíz évre rá elkészült filmet a háborúellenes filmek egyik legjobbjaként emlegetik. A film forgatása nem bizonyult olyan egyszerűnek, mint ahogy azt a bizakodó, a saját egzisztenciáját erre a kártyára feltevő Coppola elképzelte. A tulajdonképpeni forgatások 1976-ban kezdődtek. A Fülöp-szigetekre mentek forgatni, mivelhogy a produkciós értelemben felhasználható területek közül földrajzilag az hasonlított a legjobban a vietnami „talajhoz". Roger Corman, Coppola mentora és tanára, aki már többször forgatott ott, figyelmeztette a rendezőt, hogy ne menjen oda. Coppola mégis odament. A problémák már az elején elkezdődtek Az addigi főszereplőt, Harvey Keitelt Coppola két hét forgatás után lecserélte Martin Sheenre. Az addig leforgatott összes jelenetet újraforgatták. Később derült ki, hogy Sheen súlyos alkoholproblémákkal küzd (ami a filmben végül pozitívumként csapódott le – az egyik részegen felvett jelenet színészi „alakítás" szempontjából a leghatásosabb a filmben1), és mindennek a csúcspontjaként Sheen infarktust is kapott a produkció folyamán, és kórházba került. Ráadásul a hatalmas esőzések és egy tájfun szintén majdnem derékba törte a filmezési terveket: szinte az összes díszletet újra kellett építeni. Coppola ezt is megpróbálta a maga javára fordítani: kimentek az igazi torrenciális esőbe és ott is forgattak. A film eközben jócskán túllépte a megszabott költségvetést és minden határidőt. A produkció lezárása fenyegetővé kezdett válni; az akkor már hatalmas sztár Marlon Brando azzal fenyegetőzött, hogy a késések miatt el sem megy a forgatásra, és az előlegbe kifizetett egymillió dollárt is megtartja. Végül felbukkant: egy sort sem tanult meg a szövegéből, sőt még Conrad kisregényét sem volt hajlandó elolvasni; meghízott, holott a Conrad eredeti koncepciójában Kurtz ezredes egy magas, de vékony figura. Utólag valahogy ez is a film javára vált: a rendelkezésükre álló kevés idő alatt kénytelenek voltak szövegeket improvizálni – jó pár ma is halhatatlan idézetté vált, azonkívül Brandót magasabbnak ábrázolták, monológjai alatt leginkább az arcát filmezték, sőt, azt is félárnyékokban, el-elhaló fénycsíkokkal. így a beszédek sokkal „transzcendensebbek", furcsábbak, hatásosabbak lettek. Eredetileg hat hét alatt forgatták volna le, ehhez képest 16 hónapba, 200 órányi leforgatott nyersanyagba2 és a rendezőnek több mint 40 kilójába került a film. Coppola többször kapott idegösszeroppanást a forgatás alatt, és nemegyszer öngyilkossággal fenyegetőzött. Ahogy később a Sötét szívek – a filmkészítő apokalipszise (Hearts of Darkness – A Filmmaker's Apocalypse) című, a film forgatásáról szóló dokumentumfilmben mondja: „Ahogy megcsináltuk, nagyon is olyan, mint amilyen tényleg volt az amerikainak Vietnamban lenni. A dzsungelben voltunk. Túl sokan voltunk. Túl sok pénzhez és túl sok felszereléshez volt hozzáférésünk, és lassacskán begolyóztunk."3 Végül az egyéves vágással és utómunkával a film 1979-re készült el, épp hogy bemutathassák a cannes-i fesztivál versenyprogramjában –ahol el is nyerte az Arany Pálmát. Ahogy Jeles András számára nincs dokumentum- és játékfilm, csak film, így mosódik össze a filmkészítés a játékfilmmel esetünkben is. Minden film nézhető úgy, mint valóságos emberek mesterkedése egy fikció megjelenítésére.4 Coppola és stábja a forgatás közben lassan, fokozatosan, a történetben szereplő Willardhoz hasonlóan veszíti el az eszét, ettől válik a filmes élmény igazivá, mesterkéletlenné. Lássuk, hogyan épül fel a film, hogyan indulunk útnak. A nyitás hangjai: helikopterzúgás és Doors, „The End” Jellemző zenekar jellemző száma: a film eleje és mégis a szám címe The End (a vég). Egyrészt meghatározza a film alaphangulatát