Manderlay egy elhagyatott síkvidéken fekszik, valahol az USA déli részén. 1933-ban történt, hogy Grace és édesapja maguk mögött hagyták Dogville-t. Grace apja és gazfickókból álló hadserege az egész telet azzal töltötték, hogy új vadászterületet kerestek, de hiába. Most, utolsó próbálkozásképp délnek veszik az irányt, hogy letelepedésre alkalmas helyet találjanak.
Alabama államába vetődnek, ahol lánccal és lakattal lezárt méretes vashíd állja útjukat. A híd mellett egy sziklatömb gránitjába vésett óriásbetűk Manderlay határát hirdetik. Rövid pihenő után az utazók épp továbbállnának, amikor egy fiatal fekete nő szalad az autóhoz, és kétségbeesetten dörömböl Grace ablaküvegén. Grace követi a lányt a hídon keresztül Manderlay-be, ahol mintha hetven évvel korábbi, a rabszolgaság eltörlése előtti időkbe csöppent volna: fehérbőrű gazdákat és fekete rabszolgákat talál.
Grace saját felelősségének érzi, amit a fehér emberek tettek a feketékkel, elhatározza, hogy felszabadítja Manderlay-t, és az első aratásig az ültetvényen marad. Apja négy bérencével és egy ügyvéddel otthagyja őt, figyelmezteti lányát, hogy nem fogja kirántani a bajból, ha megváltó terve balul sül el.
Keresem ezt a filmet szinkronosan, magyar nyelvvel!! Ha valaki tudja, hogy a neten hol tudnám ezt a filmet szinkronosan megnézni, vagy onnét letölteni, kérem, hogy jelezze felém az [email protected] cimemre !! Előre is köszönöm mindenki segitségét!!
Én nem szeretek feliratos filmeket nézni!! Vagy filmet nézek , vagy könyvet olvasok !!
Ekkor frissült utoljára: 2023/01/22
Ekkor frissült utoljára: 2023/05/09
Ekkor frissült utoljára: 2021/12/13
Ekkor frissült utoljára: 2024/07/07
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: