Puerto Ricóban éppen Szent Sebestyén ünnepe zajlik, amikor egy kislány megerőszakolt holttestére bukkannak, immár a másodikra az elmúlt tizenhat napban. A lány holttestét a közösség egyik fontos és megbecsült tagja, Harry Hearst (Gene Hackman) ügyvéd találja meg. Ezt követően a rendőrkapitány rövid beszélgetésre invitálja a férfit, aki következetlen válaszai miatt az első számú gyanúsítottá lép elő. A média rögtön kitálalja az eseményt, és vájkálni kezd az ügyvéd múltjában. Fiatal és gyönyörű felesége, Chantal vallomása is csak tovább bonyolítja a helyzetet.
Egy tömör gyönyör ez a film. Mennyi mindenről szól! Emberi természet, pszichológia, irigység, igaz és hamis értékek, egó kontra szentség (nem vallásos értelemben, hanem pl. az igazsághoz való hűség) társadalmi érdekek szorítása, annyira egyszerű és tiszta a mondanivaló és annyira sokrétű ahogyan elénk tárják, zsenik, mély tisztelet a színészeknek, különösen hogy a két főszereplő produicere is volt a filmnek.
Nagyon jó film, remekül fel van építve ráadásul nagyon jó ahogy a beszélgetés úgymond megelevenedik és `a történetbe ki-be lépkednek/ belelátnak`. Mindehez fantasztikus színészek párosulnak ami felteszi arra a bizonyos i-re a pontot. Szerintem méltatlanul mellőzött és alulpontozott egy film, nem is értem miért.
10/8 pont a részemről
Ekkor frissült utoljára: 2023/04/05
Ekkor frissült utoljára: 2021/12/19
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/06
Ekkor frissült utoljára: -
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: