A vérfagyasztó Motel sorozat harmadik részében egy Las Vegas-i legénybúcsún mulató négyfős baráti társaságot két szexi konzumnő csábít magával a várostól távol eső magánpartira. De legnagyobb rémületükre őket nem mulatni hívták: egy válogatott kínzásokban bővelkedő perverz játék szenvedő alanyainak kellettek: a városi elit vadászklub tagjainak jóvoltából a legszadistább vendéglátás vár rájuk.
Szerintem nem volt egy rossz film! A Motel filmek első két része nekem kimondottan tetszett, ezért talán egy kicsit nagyobb elvárással is kezdtem bele a harmadik részbe! Mielőtt elkezdtem volna a filmet nézni, csupán annyit tudtam a jelenlegi részről, hogy ezt a filmet már kimondottan csak dvd-re fogják készíteni és kicsivel kisebb költségvetésből készítették mint az előző részeket (hát erre mondom magamban, hogy nem túl jó előjelek, főleg abban a tudatban hogy kevés olyan horrorfilm létezik, aminek még a harmadik része is hozza azt a színvonalat mint az elődjei)! Engem viszont nem riasztott el az a tény hogy a filmet a készítők nem küldték a mozikba, hanem egyből dvd-re készítették (ebből egy kicsit azt éreztem hogy talán még durvább, még kegyetlenebb és véresebb lesz mint az első két rész) ebben viszont tévedtem! Aztán talán a film egyik nagy hátránya, hogy a Motel filmek értelmi szerzője, Eli Roth is kiszállt a projektből (ez viszont nagyon is érezhető volt a filmen, szerintem) mert hangulatban tényleg egy kicsit más lett ez a rész mint az első kettő! A történettel nekem nem volt nagyobb gondom mint az eddigi részeknél sem (nem hiszem hogy sokan azért kedvelték volna a motel filmeket mert annyira csavaros és különleges lenne a forgatókönyvük, inkább mind az egyszerűségre törekedet, szerintem)! A színészek sem voltak rosszak, bár nem hinném hogy bármelyik karakterért izgultam volna (mondjuk mint a második részben) de tényleg nem voltak rosszak! Talán a film másik problémája a technikai megoldások voltak, kicsit gyengébbek lettek mint az eddigieknél (de ezt tudjuk be az alacsonyabb költségvetésnek)! Tehát nem egy rossz film (főleg hogy már harmadszor adják el a készítők nekünk ezt a történetett, mindig csavarva egy kicsit rajta)! Nálam a film 10/6-os, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Ez a film és a másik két rész elég félelmetes és rémisztő!!
Nem művészileg és más értelemben akarom jellemezni, de ha belegondolok hány ember tűnik el világszinten évente, kb 300.- 400.millió. Az emberi elme és a beteg lélek sok gonoszságra és más dolgokra képes.
Vajon hova tűnnek???? Mi lesz velük?
A másik ilyen film még a Vonat. Fikciónak is szörnyű!!!
Megnéztem, de attól tartok ez a világ tartogat még szörnyű dolgokat a valóságban is és arról nincs film, de
remélem, hogy nem is lesz.
Nem jobb, mint az első két része, de nem is rossz :) Egyszer nézhető :) !Spoiler! Most komolyan... A "magyar" gyilkos még is milyen nyelven beszél? Talán ha 2 szót mond magyarul, vagy valami iszonyat akcentussal beszél...
Nekem ez tetszett a legkevésbé. Persze nincs vele gond izgalmas volt és látványos... :) De nekem a 2. jött be a legjobban, annak volt stílusa és nagyon egyben volt. Az első nyomasztó volt és nehezen haladt, ez meg egy kicsit utólag olyan volt mint az első kettő amerikanizált paródiája. Esetleg spoiler! :) Szóval ahogy bezár a buli és a vége csattanó már nekem kicsit sok volt és gagyi is. DE! A VIP pultos csaj mindent visz, te jó ég azok a gyönyörű cickók!!! Asszem megnézem mégegyszer... :D
Én mind a 3 részt láttam és nekem mind a 3 rész tetszett. Ezzel a filmmel sem volt sok problémám. Aki horror fan az úgyis megfogja nézni.
Hát ez nagyon tetszett :DD Régen nevettem ennyitxD Na jó,az első egy órában nem nevettem,de az utolsó fél óra xDDD nem bírtam ki nevetés nélkül..A vége meg eszméletlen :`DDDD (Sokáig gondolkoztam,hogy honnan ismerős Amy,és rájöttem,hogy David Guetta Love is gone klippjében szerepel) Amúgy köszi a feltöltés10/10
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/04
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/14
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/07
Ekkor frissült utoljára: 2022/12/08
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: