Jesse, a feltörekvő modell Los Angelesbe költözik, hogy valóra váltsa az álmát. A divatvilág azonban nem várt módon szippantja be, ráadásul egy csoport varázslatos modell között nem várt konfliktusba keveredik. Mindannyian szenvedélyesen vágynak a kifutó sikerére és ezért szemmel láthatóan bármit hajlandók lennének megtenni. Jesse-nek azonban siker mellett meg kell küzdenie a fotósok fantáziajeleneteivel, a lakásába behatoló ismeretlenekkel és a mind furcsábban viselkedő kollégáival is.
Úgy látom itt csak egy féle, pozitív vélemény születhet mert az összes negatív véleményt lefele mutató jelezték (vagy mi a franc az :D)
Én már írtam ehhez véleményt,újra megnéztem a filmet hátha. Sajnos azóta sem lett jobb annak ellenére,hogy az ilyen filmek a kedvenceim. Volt ebben valami óriási hiány számomra,mintha egy 1 órás filmet kötelező lett volna elnyújtani 2 órásra. Kár volt,úgy még lehet jobban tetszett volna de azok a fölösleges percek,nagyon rontottak a végeredményen!
Sziasztok ! Megnéztem :) SPOILER VESZÉLY VÉGIG !!!!!!!
Vélemény !
------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Mindenki elhordja ezt a filmet ahogy olvasom. Megvallom őszintén fanyalogva feküdtem neki ,előtte elolvasva sok kritikát satöbbi.
Először húztam a számat hogy ez mi...de ez a film olyan mint amikor egy verset elemzel. Mindenkinek más ad mást mond.
Elgondolkodtat, hogy vajon ezek a szerencsétlenek valóban ennyi mindent képesek feladni megtenni ,,ezért,,. ?
Továbbá. Hajlamosak vagyunk elfelejteni hogy amikor egy egy ilyen ,,művész film,, elkészül néha néha felbukkanik egy egy nagyon ismert színész, amolyan Cameoszerepben. Ami nem azt jelenti hogy rávan szorulva arra hogy szarért hugyért eljátszon egy házmestert ( jelen esetben Keanu ) hanem mert miért ne és ha a neve ott van hogy ,, and keanu reves,, talán többen bemennek rá.
Nekem teteszett. Nagyon is tetszett . Pont azért mert simán eltudom képzelni hogy ezek a gereblyenyél elöl deszka hátul léc langaléta valamik...még egymást is képesek ,, felfalni,, ( a filmben AZ szerintem csak egy METAFÓRA :) nézzetek már a dolgok mögé gyerekek :D )
A főszereplő csaj halála az első pillanattól kezdve ott lóg a levegőben... a hamis barátok a törtető modell ügynökség vezetője ,keanu mint motel tulaj aki visszaél az olcsó szállás lehetőségével ....mind mind a mocskos valóságot mutatja be SZERINTEM.
Mert a mi életünk nem ilyen ? Ha valamit elakarsz érni az életben vagy eszel vagy téged esznek meg.
Ne már....
Ne csak nézz ...láss is :D
Jó film volt. ...de talán ezért is vagyunk másak... milyen szar lenne ha mindenki egyforma lenne nem ? :D
Ennyire álszentek ne legyünk.
Kannibál, leszbikus ribizlik dög unalmas és érthetetlen féltékenységi rohama 2 órában elnyújtva, talán ez találóbb cím lett volna... Ekkora bődületes baromságot még soha nem láttam :O Elmebeteg és deformált az egész... Még művészi, "elvont" kategóriának sem nevezném... Én nem is tudom ez mi volt???!!!
Első komment, de csak azért mert annyira egy brzalom volt hogy, ha valaki olvas kommentet mielőtt nekifekszik ennek a műnek nem nevezhető valaminek, NE TEGYE.....komolyan mondom,semmi összefüggés de még gusztustalan is, sajnálom szegény színészeket hogy erre rávették őket....
AJJJ!! Nem irigyellek ha végig ülted moziban! :) ezt kifeküdni is sok volt :) :) :)
A filmet nézve 3 dolog jutott eszembe. Az első, hogy ez a kiscsaj szerintem nem túl hiteles az eszméletlenül gyönyörű mindenki ráfigyel szerepre sőt számomra egyáltalán nem szép a hölgy. A második, hogy semmi szexit nem találok a botsáska modellekben, egyszerűen a nőiesség csírája sincs bennük a kislány testükkel. A harmadik pedig, hogy Keanu Reeves ennyire elfeledett, mára mellőzött B kategóriás színész lett, hogy képes volt ezt a szerepet elvállalni??
Minden kétség nélkül a modell-világnak készül egy irgalmatlan pofont adni a mű.ezt többé -kevésbé hozza a film.Aztán van benne egy jó adag "mentsétek ki a tiniket ebből a világból" -üzenet is. Meg "farkasokká lett- bárányok-vagy farkasok báránybundikában" -mondani valót is véltem felfedezni.Meg,hogy bűnös gonosz világ egymás eltaposása a modelleké stb.stb....Jó -meg szép a művészi (vagy annak látszani akaró) megvilágítása az egésznek-DE FILMNEK NEM JÓ.. Elművészkedik,elnyújtják a semmit,nem bemutatják,nem előkészítik hanem bealtatják a sztorit. Aki kibírja a végéig-annak lenne csemege a végén egy kis hullagyalázással egybekötött szex,vagy egy kis vérben tocsogás-de mire kezd kellően elmebeteg és gusztustalan lenni a sztori,akkor már nem érdekel szinte senkit-csak hogy legyünk már túl rajta végre mert ez BASZOTTUL UNALMAS.......Lenne itt mondani való-ha ezt izgalmasan és HORROR MEGJELÖLÉSHEZ MÉLTÓAN -vérben tocsogva ,darabolva, szaggatva ,elmebetegen és nagyon érdekesen adták volna elő-de nem érdemli meg sem a horror sem a művészi-és elnézést de nálam sem a film -jelzőt... Minden a rendező hibája -mert a színészekkel nem lett volna baj-de bizony szar...jó nagy kupac enyhén véres szar-amitől csak az rémül meg aki kreálta (gondolván,hogy arany ere lehet) ne menjetek a wc-be-kerüljétek nyugodtan ezt a.......-valamit..
Atyaég! Ez a két óra mennyire fog hiányozni életem végén!... :O
Lassú, vontatott, nincs sztori, nem történik semmi... Oké, lehet koncepció, hogy a dialógusok elférnek egy A/4-es lapra, de akkor legalább a képi világ és a zene kéne, hogy lekössön.
Szerintem még művészfilmnek is rossz! Tuti, nem ajánlanám senkinek, hogy megnézze!
Jó film lett, érdemes megnézni, egyszer mindenképpen. Arra kíváncsi lennék, hogy a Palvin Barbinak mi a véleménye erről a világról...mennyire reális, amit bemutat. Persze nem a megvalósításra gondolok itt, hanem a film velejére, az egymásnak feszülő érzelmekre, a féltékenységre, az ádáz küzdelemre. És egy fotós vajon meddig mehet el? ...érdekes kérdéseket vet fel...
Na igen a sztori az nekem is tetszett. Én nem hiszem azért ennyire súlyos a helyzet,már csak azért sem mert mint a színészek többsége,a modellek többsége sem a sima halandó emberek közül kerül oda hanem valakinek a valakije .) A fotósok meg lásd ( face modell feketelistás csopik ) igencsak kihasználják a naív fiatal lányokat ha nem figyel rájuk valaki. De ezek többnyire csak fotósnak mondják magukat,egy korrekt nevét és hírnevét féltő fotós nem menne bele ilyenbe (többnyire ,) )
Én nem tudok ilyen finoman fogalmazni XD Ez a film úgy készült,hogy a producer kiosztott mindenkinek 1 kg kokót....ez valami förtelem. Most néztem meg moziéjszakán Corvinban . a fele zene a filmenek ,de nem jó hanem mindenféle elektronikus + minha a deltának a zenéjét hallgatnád + ilyen áhh... 8O Nem kicsit elborult ,számomra ez a film élvezhetetlen pedig voltak benne jó részek. NinaLion jól mondja mint egy videoklip de össze-vissza vágvava beváhgva .AGYROMBOLÓ Keanu Reeves szerepe jó de alig szerepel a filmben. egyszerűen nem jut el az agyamig film közben min röhögtek 8O ...... Szóval cuccosoknak ajánlom de normális épelméjű embernek semmiképpen XDDD 10/4 mert halálra untam az egészet 8O Azt ittem végre vége a filmnek de neeemmmm még húzzuk és felálltam azt mondtam vége XD
A drive-tól padlót fogtam anno, a képivilág miatt jöttem rá, ez ugyanannak a rendezőnek a munkája...de ez nem volt jó. botsáska csajok vonaglanak, derengő fényekben, irigység, üresség, unalom. Embertelen fotósok, széttépett szállodai szobák, lelketlen ügynökök. ez a modellek világa. De ez nem ért meg egy egész estés filmet. Szerintem....ez egy szép hosszú látványos videoklip....de semmi több....
Nem tudom megmondani, hogy tetszett-e igazán, mindenesetre adtam 9*-ot a filmek, mert a megvalósítás annyira egyedülálló, hogy ha csak azt kellene pontozni, 10*-ot adnék. Különlegesen szépnek találtam a képeket, színeket, a zene pedig tökéletesen illett az adott jelenetekhez. Ez a film tényleg különleges. Viszont a sztorija kicsit untatott. Persze van mondanivalója, nem minden arany, ami fénylik. Nagyon el is van túlozva a modellek élete, de sok igazság van benne.
A szereplők jók, a főszereplő lány alakított, amit kellett, egy szép (fiatalsága miatt naív) babát, Jena Melone tetszett és Keanu Reeves is abban a kis nyúlfarknyi szerepben. Többet nem nézném meg, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ilyen szépen megalkotott filmet még nem láttam.
IMÁDOM IMÁDOM IMÁDOM:
Nagyon rég óta várom. Megérte! Aki nem szereti az elvont filmeket ne nézze meg. A brutalis meg ( es ezt most minden szempontbol ertem amit eltudsz kepzelni, szex, eroszak, szineszi jatek, rendezes) az elvont kevereke volt. És ez igazi stilusos, sokkoló, alkotás volt. Nagyon aprlólékos gondos precíz. IMÁDOM!
Csak jelzem, hogy van már felirat. Kíváncsi vagyok én is a filmre. :)
Hét Pokol, mióta vártam már! Az se érdekel, ha kínaiul beszél, bár legalább egy angol felirat jó lett volna, mert míg az írott szöveget szinte teljesen értem, hallás után meg szinte semmit xD De nem baj, nem baj, nagyon örülök így is neki, ezer köszönet a feltöltésért!
Köszönet a feltöltésért. Az angolért külön. De csak azért merem mondani, mert önerőből nekikezdtem angol tudást csiszoln, és pont hasznomra válik. Bár a feliratnak azért nagyon örülnék, sokat segítene. Nem bánom, hogy újabban így töltitek fel. Van rá igény. Bár mikor meglátok egy borító azonnal rámegyek, és Wáááá, hát angol, pedig úgy megnéztem volna, ... de megvárom a segédeszközt hozzá. Inkább. :)
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/15
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/16
Ekkor frissült utoljára: 2022/09/24
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/21
Ekkor frissült utoljára: 2024/01/25
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: