A kiskamasz Adam átlagos srácnak tűnik, bár az utóbbi időben elég fura dolgok történnek vele: a haja hihetetlenül gyorsan nő, a lába pedig olyan hatalmas, hogy a tornacsukájában sem fér el. A kalandvágyó fiú egy nap különös nyomot követve eljut az erdőbe, ahol a legendás csupaszőr, csupaszív Óriáslábbal is találkozik - akiről történetesen az is kiderül, hogy az édesapja.
Adam először kétségbe esik, de aztán rájön, neki is szuperképességei vannak, és nemhogy hihetetlenül gyorsan fut, de még az állatok nyelvén is tud beszélni. Ám a családi boldogságot hamar megzavarja az Óriásláb nyomában járó gonosz tudósok felbukkanása. Most Adamen a sor, hogy újdonsült barátaival összefogva megmentse bajba jutott apukáját.
Aranyos kis mese, és elég gyorsan belecsap a történet közepébe. Már annyira elcsépelt a "lúzer kisiskolás, akit bántanak a nagyok, és noha nagyon szeretne normális lenni, kiderül, hogy mégsem átlagos, de ebből végül előnye lesz", hogy nem is pazaroltak túl sok időt ennek a résznek a kidolgozására, inkább belevágtak egyből a közepébe. Jópofa, de sajnos semmi újat nem hozott erre a világra.
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/10
Ekkor frissült utoljára: 2023/09/22
Ekkor frissült utoljára: 2024/10/29
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/11
Ekkor frissült utoljára: 2023/10/18
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: