Ren Amari (Jessica de Gouw) tudós, feltaláló és kutató. Nanotechnológián alapuló programozott emlékek segítségével szeretne kómában lévő embereken segíteni, különösképpen testvérén, Jareden, aki egy baleset következtében az agyhalál állapotába került. A technológia az OtherLife nevet viseli és használóinak egy napos előre megírt algoritmusokon alapuló emlékélményeket kínál, amelyek teljesen valóságosak és maradandóak. A szabadalom igencsak sokoldalú felhasználási lehetőségére – például a büntetés-végrehajtásban – a kormányzat is felfigyel, és igyekszik azt saját érdekeinek megfelelő célokra felhasználni. Ren azonban ebbe nem egyezik bele, egészen addig, amíg egy véletlen baleset folytán barátja, Danny el nem halálozik az OtherLife használata következményeképpen. Ren választás elé kényszerül és elfogadja a kormány ajánlatát, amely szerint mint Danny haláláért felelősséggel tartozó személy, egy évig kénytelen büntetését az önmaga által kreált virtuális valóságban letölteni. Hiszen a büntetésként kirótt egy év a valóságban percek alatt lezajló folyamat, és csak az agyban jelentkezik a valós időtartam okozta érzékelési eltérés. Ren elfogadja a büntetését és aláveti magát kísérletnek, amely nem várt következményekkel jár és teljességgel átértékeli Ren addigi alapvetését.
Spoiler!!!
A tanulság ellenére én azt mondom, hogy egy ilyennel a kemény bűnözők egy jó részét kezes bárányokká lehetne változtatni. Néhány perc alatt egy életfogytiglant is át lehet élni. Vagy többet. Egy ilyen sivár környezet, mint ami a filmbeli cella is volt összetöri az embert. Én nem akarnék ott lenni. 10X meggondolnám, hogy bűnt követek-e el. Mert ez nem érné meg. Persze mint a filmben is, megvolna a veszélye. De ha megfelelően működne, akkor opció lehetne.
A film engem elgondolkodtatott. De nagyon sötét volt, én eléggé kellemetlenül éreztem magam. A komor szinek, a furcsa terek és hatások. Nem éppen az a pozitiv hangulatot előidéző közeg. 10/7-et adok rá. A téma mindenképpen érdekes lehet azoknak, akik fogékonyak a témára, vagy csak szeretnek elgondolkodni a hasonló dolgokon.
Kiváló film és már ott vagyunk a megvalósítás kapujában. Legalább is a nanotechnika már
létező dolog, hogy mit hoznak ki belőle? Egy lehetséges választ láthattunk ebben a filmben.
"cw55"- tel nem vitatkozni szeretnék, hisz az Órbita is nagyszerű film, de ez is. Egyébként
is szeretem a hozzászólásait. Nálam ez a film: 10/8.
"ronald851"- nek köszönöm a feltöltést, a felirat lehetne picit nagyobb, amúgy tökéletes.
Köszönettel: Baranyai György
Ekkor frissült utoljára: 2021/10/05
Ekkor frissült utoljára: 2017/12/16
Ekkor frissült utoljára: 2020/12/04
Ekkor frissült utoljára: 2024/08/31
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/17
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: