A fiatal Kristen rettegve számol be gyanújáról, biztos benne, hogy Freddy Krueger visszatért. Minden éjszaka rémálmok gyötrik, s egyre gyakrabban fordul elő, hogy beleálmodja barátait is, akik ezáltal maguk is belekerülnek a vérfagyasztó álomba. Mindezek ellenére mégsem veszik komolyan, s amikor a lány meghal, barátjának húga, Alice lép a helyébe, aki hamarosan rájön, hogyan számolhat le Freddyvel.
Szerintem nem volt egy rossz film! A Rémálom filmek negyedik része végérvényesen szakít az első rész félelmetes, sötét hangulatával de helyette kapunk egy végletekig sötét humorú Freddyt és talán ez vitte el a filmet a sikerességre! A negyedik rész a harmadik rész egyfajta közvetlen folytatása lett, bár ebben a felvonásban, én már maga a történetet sem éreztem annyira erősnek mint az elődjénél, sőt! Ebben a részben már elég sok jelenetre lehetne mondani az abszurditást is (de mivel a Rémálom filmek is a slasher műfajba lehet sorolni, ezért ez még talán megbocsátható bűn)! Azzal viszont már több gondom volt, hogy maga a történetben is találhatóak hibák, vagy fehér foltok (pl. Freddy feléledése is inkább vicces és látványos lett, mint hogy értelemes és még azért voltak egy két hasonló ilyen féle gikszer a filmben)! Sajnos a film főhőse sem lett annyira erős karakter mint mondjuk Nancyé vagy Kristené, de ez mint elhanyagolható, hisz itt már mindent Freddy karakterére építenek elsősorban! Viszont számomra tetszett a film technikai megoldásai (a film befejezése, kimondottan erősre sikeredett)! A technikai megoldások és Freddy karaktere mellett ami még nagyon jó lett, az a film zenéi voltak, nagyon erősen érdődik a 80-as évek zenei stílusa (bár ezt már a harmadik felvonásnál említettem)! Összegezve a Rémálom negyedik felvonása, már inkább néha vicces, mint ijesztő és a félelemkeltés terén sem hagy már mély nyomokat, de még mindig egy kedvelhető epizód lett! Nálam a film 10/6-os, köszönet a feltöltő munkájáért! Szép napot mindenkinek!
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: -
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/17
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/04
Ekkor frissült utoljára: 2023/08/22
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: