Filmünk nyitó képsora még finoman visszafogott New York-mániára utal, kameránk a Szabadságszobor és a torony-, valamint lakóházak rengetegében repdes Supermanként, míg rá nem lel egy békés otthonra, és be nem kukkol az ablakán. James és Jamie egy fiatal meleg pár, akik kapcsolata azonban szemmel láthatóan nem teljesen harmonikus. Erre utal a ? kisebb-nagyobb szubkultúrákban már-már kulttá avanzsált ? jelenet, amelyben James lemegy gyertyába, hogy amolyan ?Csináld magad!?-program keretein belül egy nyaktörő mutatvány segítségével tegye boldoggá magát. (Vicces, hogy e jelenetről már szinte mindenki hallott, az is, aki nem látta a filmet ? de aki látta, az se mind hiszi!) De a történet sem hagy minket kétségek között: James és Jamie útja egy szex-terapeutához vezet. Sofia azonban aligha tud segítséget nyújtani a fiúknak, hiszen mint kiderül, ő maga is súlyos magánéleti problémával küzd: bár férjével imádják egymást, a nő képtelen az orgazmusra. A saját problémájuk megoldásáért érkezett pár így végül maga veszi pártfogásba a lányt, s elviszik New York hírhedt Shortbus nevű szórakozóhelyére. A lokált nem hagyományos melegbár: férfiak, nők, transzvesztiták, hetero-, bi- és homoszexuálisok adják egymásnak a kilincset, és még ki tudja, mi mindent, miközben egy hatalmas orgiára gyűlnek össze hétvégente. A fiúk azt gondolják, ez a legmegfelelőbb helye Sofia számára, hogy rendbe tegye szexuális életét. Közben pedig ők maguk is igyekeznek megbirkózni féltékenység, frusztráció és szerelem keltette démonaikkal. A Shortbus természetesen a nyíltan ábrázolt szexualitást, és nem is ?egyszerű? nemi aktusokat tartalmazó jeleneteivel vívta ki magának a híres és hírhedt megjelölést. Noha sokan közönséges melegpornóként emlegetik a filmet, természetesen pusztán ennyivel nem kerülhetett volna be a Filmklik katalógusába. Bár kétségtelen, az aktusok ennyire hiperreális ábrázolása, a képernyőn keresztül szinte a néző arcába tolt férfi és női nemi szervek megnehezítik, hogy egy mélyebb tartalmat kaparjunk ki belőle. De a küldetés nem lehetetlen. Hiszen a film szereplői nem véletlenül a 9/11-traumát nyögő New Yorkerekből kerültek ki, akik nem egyszerűen céltalan szexuális kicsapongásaik örömét vagy bánatát nyögik, de egy bizonytalanságot sugalló, minden ismeretet és értéket megkérdőjelező és idézőjelek közé kényszerítő kor diszharmóniáját is.
Mi ez a fos?Te jó Isten,ki az az aberrált kretén ,aki ezt filmre viszi,és minek?Legalább valami mondanivalója volna azon kívül,hogy 10 másodpercenként mutatnak benne egy szottyadt pérót,és/vagy valami lelakott hulladék ribancot.Minősíthetetlen!!!!
Ekkor frissült utoljára: 2024/05/11
Ekkor frissült utoljára: 2024/06/09
Ekkor frissült utoljára: 2023/12/23
Ekkor frissült utoljára: 2024/12/19
Ekkor frissült utoljára: 2024/11/07
A funkció használatához be kell jelentkezned!
×
Vélemény írás: